Női röplabda NB I. - Jászberényi vereség az MTK ellen
Péntek este az MTK-Budapest gárdáját fogadta hazai pályán a Jászberényi Röplabda Klub, s az NB I-es női röplabdamérkőzés végül a vendégek győzelmét hozta.
Mint az köztudott, a jászságiak és a fővárosiak a Magyar Kupában is összekerültek egymással, ennél fogva a sorsolás szeszélye folytán – illetve a 4. forduló elhalasztása következtében – két hét alatt háromszor igyekezhetnek felülemelkedni a másikon a csapatok. Az MK-nyolcaddöntő első mérkőzése a hazai környezetben játszó JRK sikerét hozta, így nagy kérdés volt, a bajnoki összecsapás végén melyik együttes örülhet majd.
Nos, mindenesetre a házigazda szempontjából igazán jól kezdődött a meccs, hiszen Bojana Tesevic leütésével, Ivana Gardovic hálón megpattanó megoldásával, valamint Iryna Brezgun sáncolásával íziben elléptek riválisuktól 3-0-ra, ám aztán érkezett Chován Ágnes és közbepiszkált a hálónál. Ugyan a berényi lendület még egy ideig kitartott – többek között Kriegel Zsófia leütése és ejtése révén-, ám aztán fokozatosan javult a fővárosiak teljesítménye. Lutter Eszter Iryna Brezgunt, Bleicher Réka pedig Ivana Gardovicot sáncolta, aminek eredményeképpen már csak 9-7-es állásról adott tájékoztatást az eredményjelző tábla. Sőt, az egész mérkőzésen rendkívül ponterősen és agilisan játszó Dégi Barbara szervájával 12-13-ra már a vendégek vezettek – a találkozón először. Lutter Eszter leütését követően Deme Gábor, a jászberényiek vezetőedzője időt is kért, hiszen kisebb hullámvölgybe került a Zagyva-parti gárda. A szakmai észrevételek után Pintér Andrea egy-egy leütéssel és sáncolással jelentkezett, ám Iryna Brezgunnak nem sikerült a nyitása. Hamarosan 16-20-ra alakult az eredmény, ezért elérkezettnek látta az újabb időkérést Deme Gábor. Ekkoriban pontosabbak, hatékonyabbak voltak a budapestiek támadás-befejezései, s az első szettben ebben már nem is következett be változás. 17-22-nél hiába állt be Iryna Brezgun helyére Pető Tamara, 25-20-ra az MTK-Budapest nyerte meg az első játszmát.
Az első szetthez hasonlóan a második játékrész kezdeti szakasza is Neizer Liliékről szólt, ugyanis Bojana Tesevic center pozícióból volt eredményes, majd Ivana Gardovic nyitásával, valamint Iryna Brezgun leütésével szemben voltak tehetetlenek Szél Márta vezetőedző játékosai – az első három pontot tehát ezúttal is a három jászberényi idegenlégiós szerezte. Aztán ugyan 4-1-re szépített Dégi Barbara, ám Kriegel Zsófia sáncolását Bojana Tesevic ásza követte. Ezt követően azonban újabb hazai hullámvölgy következett, s többek között Hackl Szilvia és Bleicher Réka látványos leütésével már 9-13 állt az eredményjelző táblán. A jászságiak akármennyire küzdöttek és akartak, visszaesett a teljesítményük, az MTK-Budapest ugyanakkor nagyszerű formában játszott. Chován Ágnes közbepiszkálásával, majd ejtésével már 10-18-ra vezettek a vendégek, s érezhető volt, innen már nagyon nehéz dolga lesz a Jászberényi Röplabda Klubnak. Bár Deme Gábor több cserével is próbálkozott – lehetőséget adott Gulyás Viviennek és a klubhoz visszatérő friss szerzeménynek, Deméné Fényes Zsanettnek is -, ám Dégi Barbara újabb elképesztő leütése eredményeképpen 25-15-re behúzta a második szettet a vendégek.
Sejthető volt, hogy kétszettes hátrányból nagyon nehéz dolga lesz a berényieknek a kiváló napot kifogó rivális ellen, ám nem volt más választásuk, meg kell próbálniuk szorosabbá tenni az összecsapást. Sokáig úgy tűnt, legalábbis a felzárkózás és a szépítés sikerülhet nekik, ugyanis nagyszerű kezdték a harmadik játékrészt Bojana Tesevicék. 5-1 után 14-6-ra is vezettek a berényiek, akik szinte állva hagyták az addig remeklő ellenfelüket. Szinte teljes átalakuláson mentek keresztül a jászságiak – ekkor láthattunk Ivana Gardovic-féle nagyszerű ejtést és leütést, de Pintér Andrea is jeleskedett egy Neizer Lilivel történt összjátékot követően. Szinte Pintér Andrea volt, aki centerként leütéssel keserítette a budapestiek életét – ezzel már 19-13 volt az eredmény. S ekkor jött egy újabb hazai gödör, vagy másképpen fogalmazva 7-0-s sorozatot mutatott be az MTK-Budapest – Bleicher Réka egymást követő két támadásban sáncolta előbb Kriegel Zsófiát, majd Pintér Andreát, majd Dégi Barbara újabb leütése bizonyult eredményesnek. Bár a végjátékban óriásit harcoltak a szettgyőzelemért a jászberényiek, Pintér Andrea ászát követően már nem kegyelmezett Dégi Barbara, s leütésével 25-23-ra megnyerték a harmadik szettet – ezzel pedig eldőlt a találkozó végkimenetele.
Az MTK-Budapest megérdemelt győzelmet aratott a kevésbé jó napot kifogó Jászberény otthonában, a hazaiaknak pedig különösen sok tanulsággal járhat ez a mérkőzés. Mindkét fél kíváncsian várhatja a november 26-i, budapesti Magyar Kupa-visszavágót, hiszen nagy kérdés, a két együttes tud-e még meglepetést okozni a másiknak.
Jászberényi RK – MTK-Budapest: 0:3 (-20, -15, -23).
Jászberényi RK: Neizer Lili, Kriegel Zsófia, Iryna Brezgun, Bojana Tesevic, Ivana Gardovic, Pintér Andrea. Liberó: Lékó Lilla. Csere: Deméné Fényes Zsanett (liberó), Pető Tamara, Gulyás Vivien. Vezetőedző: Deme Gábor.
MTK-Budapest: Chován Ágnes, Horváth Vivien, Hackl Szilvia, Lutter Eszter, Dégi Barbara, Bleicher Réka. Liberó: Tímár Edit. Csere: Nagy Fanni, Bleicher Nóra, Szabó Luca Márta. Vezetőedző: Szél Márta.
Deme Gábor (JRK): "Győzelemre készültünk természetesen, de szembetaláltuk magunkat egy felszálló ágban lévő, nagyon jó MTK-val és mi ezen a napon nem tudtuk kihozni magunkból a maximumot vagy a maximum közeli állapotot és ez vezethetett a vereséghez. Abszolút tudtuk, hogy mire készül az ellenfél és meg is csinálta. Sajnos taktikailag még mindig egy kicsit éretlenek voltunk. Annyira kiegyenlítettek az erőviszonyok, hogy minden meccsen más lehet az eredmény. Remélem, a kupavisszavágón mi játszunk majd jobban és kiharcoljuk a továbbjutást, de nem lehet megjósolni a szerdai eredményt."
Szél Márta (MTK): "A kupameccsen is nagyon nagy szívvel játszottunk és kezd kijönni az a munka, amit a lányok elvégeztek. Nagyon meg voltak nyomva a lányok az első időszakban. Most, hogy fölengedtük őket, bátrabban játszanak. Szinte minden sikerült, s már az elején elhitték, hogy itt nyerhetnek, nem csak egy vagy két pontot szerezhetnek. A végén pedig szerencsénk is volt. Egy nagyon jól küzdő Jászberényt sikerült legyőznünk. Tény, hogy volt olyan cseréje is a hazaiaknak, akit bátran be tudott vetni a Deme Gabi, hiszen felépült a harmadik idegenlégiósuk is. Ami előtt félve álltunk, mert nem tudtuk, milyen az ő játéka, de azt hiszem, jól megoldottuk a helyzetet. A szerdai kupavisszavágón az dönthet, tudunk-e majd még egyszer ilyen nagy szívvel játszani a jó erőkből álló Jászberény ellen."
- A hozzászóláshoz belépés szükséges