Vereség a fővárosban

A Jászberény HC a november 17-én Pesterzsébeten megrendezésre került harmadik bajnoki mérkőzésén legyőzőjére akadt. Ez az összecsapás egyébként a bajnoki kiírás szerint eredetileg Jászberényben került volna megrendezésre, de berényi jég hiányában a jászsági hokisok kénytelen voltak átadni ellenfelüknek a hazai pálya előnyét.

Az ellenfél ezúttal a bajnokság talán legerősebb csapata, a sokszoros magyar bajnok és válogatott ferencvárosi sztárjátékos Pindák László vezette MTK Jégsólymok alakulata volt.
A mérkőzést a hazai csapat kezdte jobban, már az első percben elég komoly helyzetet alakított ki, majd a 3. percben meg is szerezte a vezetést. Egy perccel később érkezett a jászberényi válasz, Hajdú Ákos átadásából Szajka György ugrott ki, és lőtte be az egyenlítő gólt (1-1). Ezt követően a Jégsólymok csapatának volt több helyzete, és a 10. percben Pindák egyéni akciója után újra az MTK-é lett az előny (2-1), és erre már nem érkezett válasz az első játékrészben.

A 2. harmadban továbbra is a Jégsólymok csapata játszott fölényben, sokkal több helyzetet alakított ki, de ennek ellenére mégis berényi gól született: Gedei Gábor átadását Szabó Zoltán váltotta gólra (2--2), így a döntés a záró harmadra maradt.

A 3. harmad elején két gólos előnyre tettek szert a Jégsólymok, és ezután a jászberényiek szaladhattak az eredmény után. Emberelőnyös gólokkal (előbb Treba Tamás majd Farkas Tibor volt eredményes) két alkalommal is sikerült egy gólos hátrányra feljönni a vendégeknek, de a végső szó így is a Jégsólymoké volt a 43. percben, ezzel kialakítva a 6-4-es végeredményt.
Összességében egy rendkívül sportszerű mérkőzésen az MTK Jégsólymok csapata megérdemelten nyert, míg a Jászberény HC nem tudta hozni a korábbi két mérkőzésen mutatott nyerő formáját. A csapat játékán egyértelműen látszott Bató "Acél" András hiánya, aki sérülés miatt nem tudott részt venni a mérkőzésen. Ezúton is kívánunk neki mielőbbi felépülést!

A Jászberény HC soron következő bajnoki mérkőzése a nagy rivális Hargitai Farkasok ellen lesz Budapesten.

Rusvai Róbert