Győzelem a MAJB-ban
Szeptember 24-én elkezdődtek a Magyar Amatőr Jégkorong Bajnokság (MAJB) küzdelemsorozata. Ez az újonnan alakult szervezet a korábbi NAJB és MAJL csapatait olvasztotta egybe, és eme új bajnokság I. osztályába nevezett a Jászberény HC együttese.
Az új bajnoki sorozatban (régi-) új játékosok is csatlakoztak az alakulathoz, többek között Bálint Artúr, aki az 1989-90-es szezon bajnok csapatának is tagja volt. Vele együtt már összesen 4-re nőt a Jászberény HC-ben játszó magyar bajnokok száma, ami mindenképpen biztató a jövőre nézve.
"Lehel fiainak" első ellenfele a tavalyi év egyik nagy riválisa, az MTK Jégsólymok csapata volt. A mérkőzésre október 1-én a késői esti órákban került sor Újpesten, a Megyeri úti Jégcsarnokban. A két együttes legutóbbi összecsapását még a NAJB keretein belül játszotta, mikor is a bronzmérkőzésen az MTK csapata súlyos vereséget mért a berényiekre, így a jászságiak számára már a szezon legelején lehetőség adódott a méltó revánsra.
Igaz a Jégsólymok csapata jegyezhette az első kapura lövést a mérkőzésen, mégis a Jászberény csapata játszott fölényben. Egy emberelőnyös szituációban Farkas Tibor került helyzetbe a 3. percben, ám az ellenfél kapusa Horváth Tibor bravúrral védett. 3 perccel később Bálint Artúr ugratta ki Gedei Gábort, aki a kapuig száguldva megszerezte a berényi csapat első szezonbeli gólját. Helyzetek ugyan még adódtak mindkét oldalon az első harmadban, gól viszont már nem (0-1).
A második harmadot több kiállítás is tarkította, és szerencsére ebből a Jászberény jött ki győztesen, ugyanis egy emberelőnyös szituációt kihasználva Balla Tibor passzát Farkas Tibor értékesítette, megduplázva ezzel csapata előnyét. Ezzel szemben az MTK nem tudott élni a lehetőséggel, pedig majd egy percig kettős emberelőnyben támadhattak, de Acélék remek védekezésének köszönhetően sikerült megvédeni a várat, így az utolsó harmadot - jégkorongban egyáltalán nem megnyugtató - kétgólos előnnyel kezdhették a berényiek (0-2).
A záró harmad rendkívül kedvezően indult, ugyanis alig telt el több, mint egy perc újra örülhetett a maroknyi berényi szurkolótábor. Egy emberelőnyös szituációban Bató "Acél" András emelte lövésre ütőjét melyre az ellenfél védői és kapusa is kimozdult, viszont a lövés elmaradt, ugyanis Acél keresztbe passzolta a korongot Szabó Zoltánnak, aki azt kapásból, hatalmas erővel az üres kapuba bombázta. Másfél perccel később újra rezdült az MTK hálója, miután Gedei megszerezte második gólját Szabó és Bálint átadásából (0-4). Eldőlni látszott a mérkőzés, és már csak egy nyitott kérdés maradt: vajon sikerül-e a berényieknek kapott gól nélkül letudni a meccset? Egy darabig úgy tűnt, hogy a Jégsólymok csapata képtelen gólt lőni, de 62 másodperccel a lefújás előtt Timaru Sorin került lövőhelyzetbe, és bombája utat talált a berényi kapuba. Még fel sem ocsúdott a jászsági csapat, amikor is 40 másodperccel később az MTK-ból Lázár Győző maradt üresen a kapu előtt, aki közelről nem hibázott, ezzel 2-4-re alakítva az állást. Szerencsére a Jégsólymok fellángolása későn érkezett, és a fennmaradó 22 másodpercben már nem tudták megváltani a világot, így a Jászberény HC egy rendkívül sportszerű mérkőzésen 2-4 arányban legyőzte ellenfelét. A csapat legeredményesebb játékosai Gedei (2 gól), Szabó (1 gól + 1 gólpassz) és Bálint (2 gólpassz) voltak.
A Jászberény HC soron következő megmérettetése egy nemzetközi kupa lesz október 6-7-én a káposztásmegyeri Jégpalotában, ahová a csapat szeretettel várja szurkolóit.
Rusvai Róbert
- A hozzászóláshoz belépés szükséges