Győzelem a Megyeri úton
A végéhez közeledik a Magyar Amatőr Jégkorong Bajnokság alapszakasza, és a kiegyensúlyozott mezőnynek köszönhetően most már minden egyes megszerzett pontnak nagy jelentősége van, ugyanis a 6 csapatos mezőnyből csak 4 alakulat jut a rájátszásba. Így nem mindegy, hogy Jászberény első számú csapata milyen eredményekkel zárja az alapszakaszt.
Emellett még a helyezés is nagyon fontos, ugyanis a rájátszásban a korábban megszerzett pontokat törlik, és csak a bónuszpontokat viszik tovább a csapatok (1. helyezett 3 pont, 2. helyezett 2 pont, 3. helyezett 1 pont, 4. helyezett 0 pont). Ezzel a teherrel érkezett a Jászberény HC a Megyeri útra, hogy újra megmérkőzzön azzal az UTE Amatőr csapattal, akikkel szemben hazai pályán nagy küzdelemben büntetőkkel maradt alul.
A Jászberény HC nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, több ígéretes helyzetet is kialakított, majd a 11. percben Havrán passzából Szajka megszerezte a jászságiaknak a vezetést. A hazaiak is kidolgoztak pár veszélyes akciót, de egyenlíteniük nem sikerült, így az első harmad után 1 gólos berényi vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.
A második harmad elején emberelőnyben próbálhatta növelni előnyét a Jászberény HC, ám ennek ellenére az UTE-nak sikerült megszereznie a korongot, és a hazaiak csatára egy az egyben vezethette Rusvaira a pakkot. A helyzet kimaradt, viszont a kipattanó korongot az UTE szerezte meg, és egy védelmi hibát kihasználva kiegyenlített. Másfél perccel később egy újabb gyors kontrának köszönhetően újra a hazaiak örülhettek átvéve ezzel a vezetést. Szerencsére nem kellett sokat várni a berényi válaszra, ugyanis Bató passzából Havrán kiegyenlített. A gyors gólváltás tovább folytatódott, a hazaiak egy újabb ellentámadás révén visszavették a vezetést emberelőnyös szituációban (3:2). Egy perccel később Szabó gondoskodott arról, hogy harmadjára is egál legyen a kijelzőn (gólpassz Forgács). A harmad végére egy szép Bálint-Havrán-Szajka összjáték révén újra a Jászberény HC tudhatta magának a vezetést (3:4).
A harmadik harmadban folytatta a támadást a berényi alakulat, és három perc elteltével Szajka harmadik góljának köszönhetően kétgólosra növelte a vendégvezetést (gólpassz: Havrán). Ezzel be is indult a berényi henger, ugyanis 1 perccel később Bató ugratta ki Bálintot, aki egy visszahúzós csellel mattolta a hazaiak kapusát (3:6). Mindeközben az UTE szinte kapura lövésig sem jutott. Öt perccel később Szabó kapott egy kiváló passzt Nagytól, és Bálint mozdulatát másolva megszerezte csapata hetedik gólját. A 4 gólos megnyugtató előny tudatában kicsit kiengedett a berényi alakulat, és ezt ki is használta az UTE. Mészáros száguldhatott akadály nélkül a vendég kapu felé, és a szerencsével nem hadilábon állva (fejbe lőtte Rusvait, és a maszkról úgy pattant fel a korong a levegőbe, hogy utána a gólvonal mögött landolt) szépített (4:7). Két perccel a végső dudaszó előtt egy eladott korong után egy 3 az 1 elleni gyors ellentámadásnak köszönhetően 2 gólra jött fel az UTE, de a hátralévő idő már kevés volt a további felzárkózáshoz.
Összességében a sokpasszos kombinatív játékot játszó Jászberény HC magabiztosan győzte le 5:7 arányban a főleg gyors ellentámadásokra építő UTE Amatőr csapatát. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a mesterhármast elérő Szajka György volt.
Ezzel a győzelemmel a Jászberény HC bebiztosította az alapszakaszbeli második helyezését a Hargitai Farkasok mögött így a fennmaradó két rájátszásbeli helyre 4 csapat kiélezett küzdelme várható.
A berényiek következő mérkőzésére a Székesfehérvári Jegesmedvék ellen kerül sor Jászberényben, február 23-án (szombat) 13:00-ás kezdéssel. Ez az összecsapás a HC utolsó alapszakaszbeli mérkőzése lesz, és ezzel együtt a szezonbeli utolsó hazai meccse is.
Rusvai Róbert