Vitézek, Ördögök, Sólymok a Fókák ellen!
Az elmúlt hétvége sem telt eseménytelenül a Jászberényi jégkorong utánpótlás csapat, azaz a Fókák számára. Több korosztály két helyszínen mérettette meg magát, sikeresen.
Mini (U10) és ifi-junior csapatunk pénteken Nyíregyházára látogatott. A 10 év alattiak számára rendezett tornán az első mérkőzésen az Egri Vitézek ellen léptünk pályára. A csapatok közötti különbség már az első percekben megmutatkozott. Egymás után szereztük szebbnél szebb góljainkat. Míg a Vitézek szinte csak védekeztek. A mérkőzést két számjegyű gólkülönbséggel zártuk, úgy, hogy gólt sem kaptunk.
Néhány taktikai utasítás és dicsérő szó után a házigazdák ellen folytattuk a "menetelést". A Nyíregyházi Sólymok lényegesen nagyobb ellenállást tanúsítottak, de egy szép összjáték végén megszereztük a vezetést. A góltól lendületbe jött Fókák kitartó támadásainak meg lett az eredménye. Végül magabiztos győzelemmel zártuk a mérkőzést, aminek során kapusunk, Remete Gergő második shot-out-ját mutatta be a tornán.
A jégfelújítás után még egy erőpróba, a Kazincbarcikai Ördögök várták csapatunkat. A Fókák azonban nem ijedtek meg és ott folytatták a játékot ahol abbahagyták. Tetszetős támadásokat vezetve folyamatosan növelték előnyünket. A gólgyártásból majd minden játékos kivette a részét. Egy pillanatig sem volt kérdés, hogy az Ördögöknek is vesztesen kell elhagyni a pályát.
A Fókák így, három győzelemmel megérdemelten szerezték meg a torna aranyérmét.
A csapat tagjai: Remete Gergő, Vas Milán, Bagi Ákos, Kovács Bence, Fecske Maja, Horváth Zoltán, Ludasi Levente, Bagi Ádám, Kovács Barna, Hajnal Levente
A "kicsik" fellépése után Ifi-Junior csapatunk vívott edzőmérkőzést a házigazdák csapatával. Az előzetes várakozások kiegyenlített erőviszonyokat ígértek. Ennek megfelelően a mérkőzésen végig kiélezett küzdelem folyt. A mérkőzést Jászberény kezdte jobban, aminek eredményeképpen kétszer is betaláltunk az ellenfél kapujába, amire a Sólymok csak egy góllal tudtak válaszolni. Úgy tűnt, hogy a Fókák állandósítják fölényüket, de gólt mégis a házigazdák értek el, majd a vezetést is megszerezték. Így a mérkőzés hajrájában nekünk kellett küzdenünk az egyenlítésért. Edzőnk az összeállítás megváltoztatásával próbált újítani. Nem adták könnyen, de a sokadik támadásból végül megszületett az egyenlítő gól. Így döntetlenre mentettük a mérkőzést. A győzelmet végül büntetőlövésekkel a Jászberényi Fókák szerezték meg!
Csapatunk összeállítása: Rusvai Martin, Nagy Zoltán, Lénárt Levente, Kazinczi Bence, Szalai Péter, Vincze Marcell, Sebestyén Mátyás, Darázs Sándor, Pető Viktor, Remete Ádám, Pataki Ágnes
Vasárnap előkészítő (U12) csapatunk vívta soron következő bajnoki mérkőzését Győrben, a Győri ETO HC ellen. Az utóbbi hetek vereségei után nagy elszántsággal készültünk a mérkőzésre. A fordulatokban gazdag meccsen szükség is volt minden tudásunkra. A mérkőzés elején a hazaiak dolgoztak ki több helyzetet, de kapusunk, Pesti Joci a helyén volt a fontos pillanatokban. Az első néhány cserét követően egyre inkább átvettük az irányítást, aminek köszönhetően a harmad végén 2-1-es előnnyel mentünk pihenőre. A második harmadban azonban a Győr fordítani tudott. Kétszer is kihasználták védőink bizonytalankodását a kapunk előtti kavarodásban. A második harmad végén tehát 3-2 állt az eredményjelzőn a házigazdák javára. A harmadik harmad első felében csak gólhelyzetekig jutottunk, de kitartóan vezettük támadásainkat. E közben az ellenfél is komoly gólhelyzeteket dolgozott ki, szerencsére sikertelenül. A "jég" a győri kapunál tört meg végül, amikor szép szóló után egyenlítettünk, majd néhány perccel később a vezetést is megszereztük hasonló egyéni akcióból. A mérkőzés végéhez közeledve, újabb góllal sikerült bebiztosítani a győzelmet. Így a fiúk és a szülők 5-3-as győzelmet ünnepelhettek a meccs végén.
Szerdahelyi Gábor
- A hozzászóláshoz belépés szükséges