Győzelem a Legio felett

Alig kezdődött el 2012. a kosárlabdázók után jégkorongcsapatunk is harcba szállt. Január 7-én ui. egy újabb bajnoki mérkőzés várt a Jászberény HC csapatára, ezúttal Kaposváron, a Legio Sopianae ellen.

Szakítva az eddigiekkel a berényi csapat szerzett vezetést az első percben Szabó Zoltán révén. Az első harmadban még 3 jászberényi gól született emberhátrányból(!) (Németh Kornél: 2, (a képen) Sas Zoltán: 1). A dolog érdekessége, hogy a harmadik és negyedik vendégtalálat egy és ugyanazon emberhátrányos szituációban történt. Harmad utolsó percében a pécsi csapat is betalált, így 1:4-es jászberényi vezetéssel vonultak a csapatok az öltözőbe.

A második harmadban megtört a Jászberény HC első játékrészben mutatott lendülete, melyet a Legio Sopianae ki is használt, és két gólra csökkentette a hátrányát a 19. percben, de alig több, mint egy percen belül érkezett is a berényi válasz Nagy József részéről (2:5). Ezután viszont egy teljes jászberényi védelmi rövidzárlat következet, mely eredményeként a pécsi csapat 10 másodpercen belül(!) 2 gólt is szerzett, így a vendégcsapat előnye mindössze egy gólra olvadt.
Szerencsére gyorsan túllépett a sokkon a jászsági alakulat, és 2 perc alatt visszaállította a 3 gólos különbséget. Előbb Gedei Gábor volt eredményes Szajka György átadásából, majd Forgács Zoltán ugratta ki Nagy Józsefet, aki a kapuig roboghatott a koronggal (4:7). A 26. percben a pécsiek egy szerencsés találattal újra 2 gólra csökkentették hátrányukat, de a harmad vége előtt 13 másodperccel Hajdú Ákos egy távoli lövéssel gondoskodott arról, hogy a záró játékrészre megmaradjon a Jászberény HC háromgólos előnye (5:8).

A harmadik harmadban némileg csökkent a mérkőzés irama, így az összesen 8 gólos második játékrész után csak 1-1 pécsi, illetve jászberényi gól született, ezzel kialakítva a végeredményt:

Legio Sopianae - Jászberény HC 6-9

Így a Jászberény HC négy mérkőzés utáni mérlege: 3 győzelem és 1 vereség. A csapat soron következő két bajnoki mérkőzése már Jászberényben kerül megrendezésre, köszönhetően annak, hogy tavaly december 23-án újra megnyílt a Jászberényi Jégpálya.

Rusvai Róbert

Fotó: Gémesi Balázs albumából