A Jobbik elindította kampányát

Fotók a Galériában !Fotók a Galériában !Kis párt - kis pénz. Nem mondható, hogy komoly marketing munka előzte meg a Jobbik szombat esti rendezvényét, legalábbis ami a hirdetéseket illeti. Ugyanakkor a szájreklám és egyéb csatornák igen jól működhetnek, mert az este öt órai kezdésre majdnem az összes széket elfoglalják az érdeklődők. Egy részük persze a helyi és környékbeli, a párthoz közeli erőkből áll, ám rajtuk kívül is nagyon sokan várják a Jobbik Magyarországért Mozgalom - Párt elnökét. Vona Gábor természetesen örül a nagy érdeklődésnek, sőt, biztos abban, hogy az országban rengeteg olyan ember van, aki azonosulni tud az ő értékrendjükkel, csak ma még nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki felvállalja ezt. A hatalom minden erővel próbálja megfélemlíteni a híveiket, a média pedig egyszerűen nem ad nekik teret.(Na ezt most mi épp cáfoljuk ezzel az írással…) Az elnök a kereskedelmi televíziók munkásságát különben oly mértékben károsnak tartja, hogy a trianoni döntés meghozói és a kommunisták után a harmadik helyen említi őket azok sorában, akik a legnagyobb pusztítást okozták eddig a magyarságnak. (És igaz, ami igaz: ha végigolvasom a műsorrendjüket, nem nagyon tudok vitatkozni ezzel az emberrel…)

A Jobbikos és Nemzeti Egyletes zászlók alkotta díszlet előtt akár kisebb ünneplés is folyhatna, hiszen ma jelentette be Gyurcsány Ferenc, hogy ki kíván szállni a miniszterelnöki bársonyszékből, ám a Jobbiknak az a véleménye, hogy egy új arccal ez a katasztrófa, melybe az országot sodorták, nem orvosolható. Amíg az emberek nem mennek ki az utcára és nem kényszerítik ki ott a hatalomváltást, addig az nem is következik be. Akár most is indulhatnánk - mondja, ám mielőtt még bárki szedelőzködne, rögtön hozzáteszi, tisztában van vele, hogy erre egyedül ma még nem képesek. A Fidesszel együtt persze már volna esély, de ebben a tekintetben nem vár sokat tőlük, sőt úgy érzi, ha Orbán nem képes határozottan cselekedni, Gyurcsánnyal együtt rajta is túlléphet a történelem.

A legnagyobb jobboldali párttal persze az ország érdekében együtt tudna működni, de csak akkor, ha programjaikat össze lehetne fésülni. Ám ha a Fidesz nem vállalja fel azokat az értékeket, melyeket ők fontosnak tartanak, nem lépnek koalícióra velük a következő választáson. És ebből már ki is derül, hogy a Jobbiknak nem kérdés, ott lesznek e képviselői a következő országgyűlésben. Mert bizony ott. Épp itt az ideje, hogy végre magyar emberek kerüljenek a Parlamentbe, és hogy Magyarország a magyaroké legyen – utal szlogenjükre.

A fórum előtt tartott sajtótájékoztatóban különben rá is kérdeztünk, mi tölti meg tartalommal ezt a szlogent akár gazdasági, akár más téren, mire Vona Gábor elmondta: Az egész magyar gazdaságot újra kell gondolni, a gazdaságnak kell lenni az emberekért és nem fordítva. A multik és a nemzetközi érdekek elé helyezendő a magyar érdek, ami egy protekcionalista gazdaságpolitikában testesülhetne meg, illetve szükséges lenne az Európai Uniótól történő óriási függésünk mérséklése és gazdasági nyitásra keleti irányba – vázolta fel a jövő útját az elnök. A magyar föld mellett a magyar népet is meg kell védeni, azaz le kell számolni mind a korrupcióval karöltve járó politikai-, mind a multik jelenléte szülte gazdasági-, mind pedig a cigány bűnözéssel.

Elnöki típusú demokráciában gondolkoznak, mert a mostani rendszer egy erős vezető nélkül hamarosan összeomlik. (Nevet egyelőre nem hallottunk) A mostani fórum amúgy a Jobbik európai parlamenti választási kampányának országosan második rendezvénye, júniusig a párt prominensei közel háromszáz helyre mennek el az országban. Nem titkolják, hogy meglepetésre készülnek. Ahogy Vona mondta, egy befutó EP jelölttel nagyon csalódott lenne. A Magyar Gárda mellett elkezdték szervezni a Nemzeti Egyleteket, afféle alulról építkező érdekvédelmi csoportosokat is, melyekbe a párttól független, de a párt törekvéseivel egyetértő civileket várják - ezt Szilágyi Györgytől az Egyletek főkoordinátorától tudtuk meg.

De térjünk vissza a nagyterembe. A közönség kihasználja, a lehetőséget és folyamatosan kérdez, Vona pedig rutinos politikus. Ha kell tegeződik, ha kell magázódik, érthetően, tömören beszél, egy kis humorral fűszerezve. A teremben lévők jó részét láthatóan nem kell nagyon győzködnie, sok mindenben igazat adnak neki. Bólogatnak, mikor a kormány magyarellenes politikáját ostorozza, felmordulnak, mikor kormánypárti politikusok neve merül fel, tapsolnak egy-egy ütős, nemzeti öntudatot tápláló mondat végén.

A közönség soraiban a legtöbben biztosak benne, de a kívülállónak is el kell ismernie, hogy van valami a kijáratnál is osztogatott szórólapok egyikének szövegében: A Jobbik Magyarország harmadik legerősebb pártja. Van mire építeniük, hiszen sokan vannak, akiknek elegük van az elmúlt 20 évből. Épp ezért reményeik szerint sokan teszik majd az ikszet a szavazólapok Jobbikos körbébe az elkövetkező egy – másfél évben. És ez ebben a pillanatban biztosabbnak látszik, mint például az, hogy meglesz-e az a 200.001 fő SZDSZ-es szavazó, akit a liberálisok az óriási plakátjaikon keresnek. Vona Gáborék mozdonya egyre jobban zakatol, ők meg amennyi lapáttal csak lehet, rádobnak még a tűzre.

Ami nem baj, csak tudják kezelni a féket is.