18 milliárdos útrekonstrukció az Észak-Alföldön

Jászberényhez kapcsolódó közutak is felújításra kerülhetnek az elkövetkező 2-3 éven belül, mikoris közel 600 kilométeren, 18 milliárd forintból újulnak meg az Észak-Alföldi régió útjai! Ez csak 2009-ben legalább 268 kilométernyi utat jelent, csaknem 8,5 milliárd forint értékben - számol be cikkében az eszaon.hu. Az EU-s finanszírozású felújítások első körében az Észak-alföldi régióban a kivitelezők eddig három projekt keretében indították meg a munkálatokat 2008 októberében.

***

A projekteket alkotó utak állapota az utóbbi évek megnövekedett forgalma miatt jelentősen leromlott, teherbírása a jelenlegi közúti közlekedési, forgalmi és forgalombiztonsági igényeket már nem elégíti ki. Pedig a közutak rossz állapota nemcsak a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést nehezíti a kis települések esetében, hanem hátráltatja a gazdaság növekedését is.
Az Észak-Alföldi Operatív Program keretében idén 17 projekt indul el, melyek várhatóan 2009 végén fejeződnek be. Így kerül felújításra a Farmos-Jászberény közötti útszakasz is.
Az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elfogadta a 2009-2010-es akciótervre vonatkozó 4 és 5 számjegyű utak rekonstrukciós listáját, melyet ha a kormány is jóváhagy, akkor Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2,3 milliárdból közel 68 km közút rekonstrukciójára nyílik lehetőség. Ezen belül újítanák fel a Jászberény és Jászfelsőszentgyörgy közötti bő kilenc kilométeres utat, közel 481 millió forint értékben.
Jászberény városa különben a 32 számú főközlekedési út felújítása érdekében is összefogást kezdeményezett az érintett településekkel- hallottuk hírét, ám konkrétumokkal nem szolgálhatunk ez ügyben, mert – a kezdő médiumok átka bennünket is utolért – elfelejtettek meghívni a polgármesteri sajtótájékoztatóra, ahol többek között erről is szó esett. Na majd talán legközelebb…
Ha a meghívó megérkezett volna, az én cikkem is tovább tartott volna…
(forrás: www.eszaon.hu)