Van képem hozzá… Egy nap egy rádióért

Január második szombatján ismételten egy bő félnapos program várta a Bercsényi úti sportcsarnokba látogató néptánc és népzene barátokat. Ekkor került sor Papp Imre és Péterbencze Anikó által szervezett jótékonysági napra, amelynek teljes bevételét az egyre ismertebb és népszerűbb - ugyanakkor anyagi nehézségekkel küzdő Csángó rádiónak ajánlották fel.

A délutáni programok első sorban a fiatalok kedvébe akartak járni, kézműves foglalkoztatóval, tánctanítással, filmvetítéssel. A szombati munkanap sajnos nem „támogatta” a gyermek programokat, hiszen sok szülő dolgozott. Bár éppen a szombati tanítási napot kihasználva például Alattyánból egy egész osztálynyi gyereket hoztak el nevelőik a délutáni eseményekre. Ekkor kaptak bemutatkozási lehetőséget a jászsági települések néptánc csoportjai és mellettük természetesen a Viganó Alapfokú művészeti iskolai táncosai is színpadra léptek, többek között a fényszarui fiatalok.

Az este pedig egy nagyon komoly programmal kecsegtetett – ami természetesen be is váltotta a hozzáfűzött reményeket. Csík János a barátait hozta el egy koncertre és nem csupán a zenekarából. Neves vendégei is voltak: Dresch Mihály ismert dzsessz zenész – mellesleg a moldvai muzsika szerelmese, Lakatos Róbert kiváló prímás és megcsodálhattuk a „Fölszállott a páva” televíziós vetélkedő népdal kategória győztesének Kacsó Hanga Borbálának varázslatos hangját is. A táncot pedig a Moldvai hagyományőrzők, a Magyar Állami Népi együttes és természetesen a Jászság Népi Együttes képviselte a szokásos – már ha ezt egyáltalán meg lehet szokni – fergeteges hangulatban.

Nyugodtan mondhatom, hogy aki ellátogatott erre a rendezvényre nem bánta meg. És itt nem csak a nézőkre gondolok, hanem a társadalmi élet számos területéről érkezett vendégekre is. És persze itt voltak néhányan a népzene és néptánc jelentős személyiségei közül is, - a teljesség igénye nélkül - Novák Ferenc, Mihályi Gábor, Petrás Mária… Volt még valaki, aki csendben meghúzódott a háttérben… Lőrincz Cselesztin a Csángó rádió megálmodója és működtetője. Érdemes megismerkedni vele, ha másutt nem az interneten elérhető forrásokon keresztül (pl. http://www.erdelyhon.hu/Fellepok27-LorincCelesztin.html). Aki pedig meg szeretné hallgatni milyen rádiót is csinál ez a tiszteletreméltó fiatalember, annak ajánlom, hogy keresse fel a http://www.erdelyhon.hu/Fellepok27-LorincCelesztin.html oldalon megtalálható rádióadást.

Ez volt az első ilyen jellegű program, de a szervezők, ezt nem egyedi alkalomnak, hanem egy hagyományteremtésnek szánják – látva a fogadtatást, ez nem is csoda. Természetesen a bevételek évről-évre más helyre kerülnének. Csak a cél azonos, a magyar kultúra határon túli ápolásának elősegítése.

Sajnos nem állt módomban minden programon részt venni, de a képre kattintva egy kis összeállítással igyekszem átadni valamennyit a nap hangulatából.