Külföldi fölény a sakkversenyen

Az V. Jász Kupa nemzetközi sakkversenyt Jászberényben - hagyományosan - ezúttal is a Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katalikus általános iskolában rendezték, október 1.-én és 2.-án.

Pénteken a külföldi vendégek megérkezését követően 7 fordulós csapatversenyt bonyolítottak le, amit jelentős előnnyel, (20,5 ponttal) Zenta (Szerbia) csapata nyert meg.
Az egyéni versenyt szombaton nagy érdeklődés előzte meg. Sinka István főrendező megnyitóját a Galagonya néptánc együttes bemutatója követte, majd Dr. Seregély István nyugalmazott egri érsek és Dr. Gedei József polgármester - a verseny fővédnöke - köszöntötte a vendégeket.

Az V. Jász Kupán összesen 113 ifjú sakkozó mérte össze tudását, ahol 7 fordulós svájci rendszerben küzdöttek meg a helyezésekért, és az értékes díjakért.
A szerb és román korosztályos bajnokságok élmezőnyébe tartozó külföldi játékosok, idén is nagyon megemelték a színvonalat. Minden egyes pont megszerzéséért éles küzdelem folyt, ugyanakkor jellemzően sportszerű volt a játék, egyetlen vitás eset és óvás nélkül lezajlott a verseny. A legjobb jászberényiként végző Csatári Dominik IV. helyezése a II. korcsoportban, igen értékes eredmény.

A versenyzők ezúttal sem panaszkodhattak, hiszen az érmeken és serlegeken kívül, összességében több mint 100 ezer forintnak megfelelő értékes tárgyakat is haza vihettek az V. Jász Kupa nemzetközi sakkversenyről.

A végeredmény korcsoportonként és nemenként:
(A környékbeli települések ifjú sakkozóit vastag betűkkel szedtük)

I. korcsoport
leány:
1. Lengyel Andrea, Nagykáta
2. Vida Nikolett, Nádudvar
3. Kovács Lilla, Jászfényszaru

fiúk:
1. Vanczák Tamás, Miskolc
2. Sós Banabás, Ebes
3. Telek Zsigmond, Budapest

II. korcsoport:
leány:
1. Marjanovic Annamária, Szeged
2. Varhanoischi Denisa Satu Mare, Románia
3. Varhanioschi Larisa Satu Mare, Románia

fiúk:
1. Tóth Tamás, Nádudvar
2. Gödöllei Zsombor, Nagykáta
3. Perdi Zsombor, Békés
4. Csatári Dominik, Jászberény

III. korcsoport:
leány:
1. Soklovacski Mila, Zenta, Szerbia
2. Kovács Dóra Anna, Miskolc
3. Ioana Luca, Satu Mare, Románia

fiúk:
1. Kecskeméti Árpád, Zenta, Szerbia
2. Geiger Alex, Satu Mare, Románia
3. Varga Tamás, Békéscsaba

IV. korcsoport:
leány:
1. Kecskeméti Krisztina, Zenta, Szerbia
2. Jordán Klaudia, Jászapáti
3. Balog Emese, Békés

fiúk:
1. Pásztor Attila, Újszász
2. Ladányi Péter, Dunaharaszti
3. Lazin Robert Satu Mare, Románia

A nemzetközi sakkverseny azért jöhetett létre, mert jelentős támogatást nyújtott:

Jászberény város Egészségügyi és Sportbizottsága,
Molnár és Társa Kesztyűkötő és Kereskedelmi Kft.,
H-ROM Kft.,
Mentha Patika,
VIKU Lakberendezés és Ajándék üzlet.