Vasárnap kezdenek a röplabdás hölgyek

Bekapcsolódik a küzdelem sorozatba Jászberény női csapata is, akik ismét az NB II. Keleti csoportjába kaptak besorolást. A lányok új edzővel vágnak neki a bajnokságnak.

Makai PéterMakai PéterHosszú nyári szünet után most már minden csapatunk pályára lép a hétvégével, hiszen a JRK is megkezdi a pontvadászatot. Litkei Gábort, - aki hosszú évekig irányította a hölgyek munkáját – Makai Péter váltja a kispadon. Az új edző sokáig Szolnok röplabda csapatában szerepelt, majd Nyíregyházán folytatta pályafutását, onnan került a magyar válogatottba is. Előtte természetesen – ahogy Ő fogalmazott - végigjárta a szamárlétrát, azaz minden korosztályos válogatottba behívták. Pályafutását végül szintén Szolnokon fejezte be.

- Kicsit meglepődtem a felkérésen, de megmondom őszintén, nagyon örültem, hogy rám gondoltak. Szerencsére most már több éve Jászberényben lakom (vendéglátóiparban tevékenykedem) helyben vannak az edzések, így vállalni tudom a szakmai munkát. Az első edzések után megállapítottam, hogy elődöm, Litkei Gábor remek munkát végzett, így talán könnyebb lesz a dolgom. Segítségemre lesz egyébként László Rita is, akivel amatőr röplabdás korunk óta ismerjük egymást. – monda el Makai Péter.

A tavalyi csapat eléggé megváltozott, szinte csak fiatalok alkotják a Makai – László duó női gárdáját. A csapatkapitányi teendőket Tóth Adrienn látja el, hiszen Kun Boglárka Abigél kettős igazolással játszik és akadhat olyan eset is, hogy nem áll rendelkezésre. Az NB I. –es Szolnok ui. „szemet vetettek rá”, viszont a berényiek is ragaszkodnak az egyik legjobbjukhoz, így Abigél két JNK-Szolnok megyei csapatot is erősít ebben a szezonban. A JRK tagjai rajtuk kívül még: Aszódi Diána, Birgés Tamara, Császár Dorottya, Harangozó Evelin, Kovács Fatime, Ménkű Bea, Pintér Andrea és Szívós Ildikó.

- A lányok nagyon lelkesek, becsülettel végrehajtják a kiadott feladatokat. A felkészülési meccseken egyre jobb játékot mutattak, így azt kell, mondjam – remélem, nem kiabálom el – hogy ismét a dobogón lesznek a lányok a „végelszámolásnál”. - fejezte be mondókáját Makai Péter.

Kérdésemre Kovács Fatime elmondta, hogy jó hangulatban telnek az edzések és nem félnek attól, hogy egy nap két meccset is kell játszaniuk, hiszen a felkészülés arról is szól, hogy ilyen feladatra is képesek legyenek. Fatime azért említette a napi két bajnoki meccset, mert – egy hölgy társuk kivételével – mindenki „belefér” még a junior csapatba is, így a „nagy” meccs előtt (vagy után) lejátsszák a másik derbit is.

A JRK minden hazai meccsét vasárnaponként a Sport KHT. sportcsarnokában bonyolítják. Makai Péter „lányai” a hétvégén - okt. 10. vasárnap – máris a nagy riválissal a NYÍRSULI lánykoszorújával kezdik meg a hosszú több fordulós sorozatot. A mérkőzés 16.00 órakor kezdődik majd.

A további menetrendet az alábbiakban nézhetik meg olvasóink: