Már két halálos áldozata van a megyében a H1N1-nek

A közelmúltbeli első halálesethez hasonlóan ismét igazoltan egy H1N1 vírussal fertőzött beteg halt meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet – közölte Tölgyes Anna fejlesztési igazgató. Elmondta, hogy az idei influenzajárvány második megyei áldozatát február 8. óta kezelték a kórházban a fertőzés szövődményeként fellépő súlyos, kétoldali tüdőgyulladással.

A beteg egészen kedden bekövetkezett haláláig folyamatosan gépi lélegeztetésre szorult. Az elhunyt férfi 55 éves volt, és nem szenvedett az influenza ilyen súlyos lefolyására hajlamosító, ebből a szempontból rizikófaktornak számító krónikus betegségek egyikében sem – mondta az igazgató. Az országos tiszti főorvos szerdán azt közölte, hogy a jelenlegi szezonban 18, influenzás megbetegedéssel összefüggésbe hozható halálesetről értesült az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.

forrás: hvg