1500 mosoly és vidámság

Két és fél nap, hat bemutató előadás, 41 táncegyüttes, 64 koreográfia, 450 perc, azaz 7.5 óra tiszta tánc, 1500 vidám gyermek. Tömören ez a március utolsó hétvégéjén, Szegeden megrendezésre került XXI. Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál statisztikája. A számadatok mögött viszont ott van maga a legfontosabb: az általunk felnevelendő jövő.

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy az idei néptáncfesztivál egyik zsűritagja lehettem. A háromfős zsűri, bár az ország más-más pontjáról érkezett, mégis teljesen jász összeállításúra sikeredett. Fejér Erika, a Jászság Népi Együttes volt szólótáncosa, Kökény Richárd, aki Jászapátin sajátította el a tánc alapjait, s jómagam a Jászság Népi Együttes művészeti asszisztense értékeltük a bemutatók után egyből a produkciókat.

Az elmúlt esztendőkben együtteseket készítettünk fel párommal, Kuli Orsival Szegedre, s izgultunk a kísérő szülőkkel együtt az öltözőben, színpad szélén, függöny mögött, vagy éppen a színházi fénytechnikus mellett, hogy minden szépen, jól sikerüljön. Legutóbb egy esztendővel ezelőtt a jászberényi Galagonya Táncegyüttessel sikerült betáncolnunk magunkat a Szegedi Nemzeti Színházban megrendezésre került Gálaműsorba. Ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy idén, a legjobbak között, részt vett az együttes Budapesten az Ifjúsági Néptáncantológián. Most egészen más szemszögből sikerült látnom, éreznem a színpad, a bemutatók, a koreográfiák ízét, világát. Itt kell megemlítenem, hogy minden dicséretet megérdemel Orbán Hédi és lelkes szervezőgárdája, hogy idén, a nehézségek ellenére is, ugyanazt az igen magas színvonalú fesztivált szervezték meg, amit már megszoktunk tőlük.

Fotó: kalocsaineplap.huNem egy mély, táncszakmai kritika megírása, együttesek legkisebb részletekbe menő boncolása a célom. Voltak kimagasló együttesek, közepes lángon égők és pár olyan, akinek még rengeteget kell tanulnia. Sokkal inkább a gyermek, ifi táncosok közvetítette hagyomány és néptánc szeretetét, tiszteletét szeretném kiemelni, valamint az e két dologból fakadó pár gondolat kap most itt helyet. Arról a szeretetről beszélek, melyet tanáraiktól kapnak meg táncosok. Arról a hagyomány átörökítésről, melyben az öt-hat éves kisgyermekek, akiknek még ott van a tojáshéj a hátsójukon, gyönyörűen, tetőtől-talpig igényesen felöltöztetve, boldogan játszották el a legegyszerűbb gyermekjátékokat. A kalocsai Palánta csoport Babázó-ját, Farkas Éva vezetésével, egyszer mindenkinek meg kellene nézni, mert ebből, aki látja, és eddig nem értette, nem érdekelte ez a kultúra, az nyolc percben szavak, magyarázatok nélkül megérti hagyományaink fontosságát.

Két dolog jutott az eszembe őket nézve.

Egyrészt, hogy itt, a jászságban-kunságban is lehetőséget kellene találni évről-évre a kisgyermekeink tudásának egymás előtti bemutatására, az oktatók tapasztalat cseréjére. A Jászkun Világ Gyermek és Ifjúsági Művészeti Szemle talán jó alkalom lehetne erre a feladatra. Biztos, hogy ez plusz munka, mert itt nemcsak néptánc, hanem minden művészeti ág képviselteti magát, de talán így a művészeti szemle is kiteljesedne, gazdagodna. Idén a három helyszínen megrendezett Jászkun Világ elődöntők jászfényszarui selejtező csoportjából, az április 16-án Karcagon megrendezésre kerülő döntőbe bejutott a jászberényi Viganó AMI Borbolya és Gerendás Kamara Táncegyüttese. Köszönjük a szervezőknek, hogy idén részt vehettünk két csoporttal (Viganó AMI – Nagyboldog és Gyakorló iskolák gyermek együttesei), versenyen kívül a bemutatón.

Másrészt, hogy régi adósságát törleszti az anyaország a határon túli testvéreinkkel szemben a kettős állampolgárság megadásával. Teljesen egyetértek a döntéssel. Az együttes vezetőkkel beszélgetve viszont szomorúan tapasztaltam, hogy országosan, mikor a pályázati források is kezdenek elapadni, beszűkülni, a gazdasági válságra, a takarékoskodásra való törekvésben elvonják az együttesek amúgy is szűkös, működésre, fenntartásra használt kereteit, s van, ahol még az együttesek székházát is eladják, teljesen ellehetetlenítve hagyományőrzést. Önmagunkra vigyázva a két dolgot együtt lenne szükséges kezelni, hisz mit ér az egységes nemzet, ha elveszíti hagyományait?

A gondolatok a fejemben kavarogtak, a kalocsai kisgyermekek csak játszottak. Óvatosan, vigyázva simogatták tenyerükben a katicát, mintha valóban ott lenne, ringatták ölükben a babát, bár még maguk is azok. Nem más, mint a csillogó szemük ad hitet, kitartást, bizalmat a jövőben mindenkinek, aki látja őket.