Kellett ez nekünk

- Színház nyílik ma este Jászberényben! Tudja meg mindenki, mától színháza lesz Jászberénynek! – kiabálta pénteken kora délelőtt egy kopaszodó, ám méretes bajusszal és copffal rendelkező férfi, miközben - szélforgókkal és programfüzetekkel teli hátizsákjával - egy rozzant kempingbiciklin tekert a Piacon és környékén, megszólítva az embereket, kicsiket és nagyokat invitálva az egész nap sorjázó programokra. Pályi János a nagyszerű bábművész, Kemény Henrik szellemi örököse, Vitéz László új apukája ezen a szokatlan módon adta hírül a berényieknek: itt és most nagy dolgok történnek a városban. És valóban. Színháza lett Jászberénynek.

És ez jó dolog. Még akkor is, ha ezt most nem mindenki érzi, érti, értékeli. Mert hát a világ ugyanúgy megy tovább, a Piacon a zöldség se került kevesebbe a nagy bejelentés hallatára, az asszony főztje sem lett jobb, dolgozni is be kell járni és a bicikliket is ugyanúgy lopják ezentúl is. Meg hát igazság szerint színház nélkül akármeddig el lehet éldegélni. Tudunk 120 év feletti kirgiz apókáról, aki életében egyszer sem volt színházban, oszt mégis teljes életet élt. A színház még csak nem is hiányzott neki.

Képek a Galériában!És talán mi is el lettünk volna akár évtizedekig, ám volt egy ember, aki megálmodta: ebben a városban színház lesz. Igaz, hogy jó sokáig álmodozott – no nem pusztán önszántából – mert majd húsz évbe tellett, mire valósággá vált, de a lényeg, hogy sikerült. Várszegi Tibor csatát nyert. Színháza van Jászberénynek.

No nem az a nagy, díszes kőépület, bordó székekkel, nehéz függönnyel a színpad előtt. Ez csak amolyan…, amolyan félig színház, amelyet ha innen nézünk színház, ha onnan nézünk mozi. De akárhogy is nézzük a miénk. Legalábbis azoké, akik maguknak érzik. És péntek délutántól remélhetőleg sokan vannak így. Azok a gimnazisták például, akik a szentesi drámatagozatos kortársaik előadásán megtöltötték a gimnázium udvarának lelátóját. És láthatóan nagyon jól szórakoztak. No meg azok a kisiskolások és ovisok, akik még az épület erkélyén is lógtak a már említett Pályi János Vitéz Lászlója alatt, és persze teli torokból hahotáztak és sikítoztak és felnőtt kísérőikkel együtt pirosra tapsolták a tenyerüket.

Fotók: Jászberény Online / Szalai GyörgyTán a fahíd avatásán voltak ennyien a mozi (mit beszélek: színház) előtti téren. De nem is bánták meg. Mint ahogy azok sem, akik végig mulatták a jászfényszarui színjátszók komédiázását.

Ezek azonban mind csak méltó előjátékai voltak az est várva várt eseményének, a debreceni Csokonai Színház vendégjátékának, mellyel hivatalosan is kezdetét vette a Malom első évada.
Az első olyan színházi előadás, mely egy kifejezetten erre a célra átalakított, állandó játszó helyen jött létre.

A berényiek persze érezték a dolgok súlyát és a hat órai kezdés előtt gyülekező emberek, megadták a módját. A jó öreg épület, a volt fürdő, ahol egykor törölközőkben és fürdőruhákban szaladgáltak a vendégek, most öltönyös, kosztümös férfiakat-nőket szippantott magába, akik - miután áthaladtak a most még erősen mozi fílinget árasztó előtéren, és beléptek a nagyterembe - lehettek volna bárhol, az ország bármelyik kamaraszínházába. Mert a díszlet, a fények, a hangulat, ott mind azt súgták: itt bizony színházban vagyunk és nem egy kultúrházi haknin. Ez amúgy pár perc alatt be is bizonyosodott, hiszen a debreceni színészek olyan előadással ajándékozták meg az ünnepelni kívánó nagyérdeműt, amely méltó volt az alkalomhoz.

Mint utóbb kiderült, hatvanhetedszer játszották Molnár Ferenc Olympiáját, (vidéki színházi előadásnál ez hatalmas szám…) de bevallásuk szerint minden eddiginél jobb közönségre leltek itt. Mi tagadás, látszott is rajtuk, hogy jól érezték magukat a színpadon. A közönség pedig hálás volt nekik és szerette őket. És aki eddig véletlenül nem értette, most rájöhetett, miről beszélt a Csokonai Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila, mikor a darab előtti rövid megnyitóbeszédében kifejtette, miért nem tudta és tudja sem a mozi, sem a tv megölni a színházat. Mert - talán aki belép egy ilyen épület ajtaján, annak nem is kell mondani, hogy miért - szükségünk van rá. Kell nekünk.

Kellett ez nekünk. Még akkor is, ha nem lesz ez mindig ilyen hangos siker, akkor is ha nem mindig a szájunk íze szerinti dolgokat raknak ott elénk. Mert az újdonság varázsa természetesen elmúlik. És színházba járni persze mindig ünnep, de már nem lesz akkora, mint most volt. Mert megszokjuk, és a mindennapjaink részévé válik. A színházba járni szókapcsolat Jászberényben is ugyanolyan lesz, mint a zöldséget venni, dolgozni menni, - ne adj’ isten- biciklit lopni… Belénk ivódik.

És a csaták után Várszegi Tibor - akkor, abban a pillanatban - megnyeri majd a háborút is.

A megnyitó napján készült képeket megtekinthetik a Galériában.