Egy hétvégén négy program - indul a MaloM Színház új évada
A MaloM Színház most pénteke-szombaton induló szezonjáról már szóltunk, de talán nem baj, ha a kultúra esetében azt valljuk, hogy a jó bornak (különösen) kell cégér, főleg ha a kannás borok uralta világban élünk…
Ezért aztán nem árt ha szólunk még pár szót a szezonnyitó kapcsán. Ekkor látható az első előadás - igaz csak azoknak, akik elbandukolnak a SZIE Gyakorló Gimnáziumába, ahol reggel nyolckor a Csallóközből érkező Csavar Színház mutatja be Nagyidai cigányok című darabját. GÁL TAMÁS ezzel az előadással 2010 júniusában meg kapta a XXII. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján Kisvárda Polgármesterének díját, illetve nominálva volt a Magyar Szinikritikusok Díja 2010-re.
Szombaton délelőtt a 20 éves Új Színházért Alapítvány nyilvános szimpóziumára kerül sor a SZIE épületében, ahol a résztvevők arra keresik a választ, hogy a színházi kultúra miképpen szolgálhatja a Kárpát-medencében élő népek tudatszintjének emelését, miképpen billentheti át a kollektív tudatszintet annak érdekében, hogy a közvetlen gazdasági hasznot termelő, ám biztos hanyatlást eredményező szórakozás uralmát felváltsa a minőség, a jóság, a szépség és a másik ember javára történő tenni akarás eszménye.
Szombat este pedig az évadot egy olyan előadás nyitja meg, melynek a Pécsi Országos Színházi Találkozón és a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján a legjobb előadás díját ítélték oda. Ugyanott BÁNYAI KELEMEN BARNA és VIOLA GÁBOR a legjobb férfialakítás díját nyerte, utóbbi pedig nem csak Magyarországon, hanem a Romániában is a legjobb férfi szereplő díját kapta. Időközben Bányai Kelemen Barna elnyerte az idei Kaszás Attila díjat is.
„Székelyföldön kétszer nagyobb az öngyilkosságok aránya, mint egész Romániában. Senki nem tudja, miért. Egyesek a zord időjárással, a hegyvidék ridegségével magyarázzák. Mások azzal, hogy a bicskához gyakran nyúló falusi székelyek számára más az emberi élet értéke. Az ő világukban a Nap hamarabb nyugszik le. Minél hamarabb, annál jobb”
Ilyen környezetben játszódik a Bányavirág, és ebben él az egykori bányász, Vajda Iván, aki a bánya bezárása óta reményvesztett munkanélküliként éli mindennapjait, és gondozza beteg édesapját. Nem azzá vált ez a világ, amivé szerette volna. Hozzá hasonlóan kiutat keres szűkebb környezete is: féltestvére, Ilonka, barátja, szomszédjai. Mindenki a maga módján.
A szerencsétlen sorsok és a sok lemondás ellenére a Bányavirág nem egy komor darab. A fekete humor fergeteges előadásban segít nekünk megfelelő távolságból szemlélni azt, amiben élünk. Segít felébredni abból a keserű álomból, amibe a szereplők belepusztulnak.” - mondja a darab szerzője, Székely Csaba, aki idén elnyerte a legjobb új magyar drámaírói díjat.
A nyitó hétvégét három kismalac és a farkasok zárják majd.
A SZATMÁRNÉMETI ÉSZAKI SZÍNHÁZ bábelőadását BANDURA EMESE rendezte.
A hároméves kortól ajánlott előadás humorral, minimális szöveggel és sok zenével tűzdelt, a hagyományos kesztyűs-bábjáték eszközeit használva igyekszik a legkisebbek kedvében járni.
Két klasszikus mese ötvözete, amelyben a kesztyűs és pálcás bábok izgalmas játéka kelti életre a malackák közkedvelt történetét - s teszi fel a pontot a színház évadnyitó hétvégéjére.
Az októberi programokat most még csak röviden említjük.
A MaloMban láthatjuk a Jel Színházat és koreográfus-rendezőjét Nagy Józsefet, aki 1980 óta Franciaországban élve és dolgozva a világ legrangosabb színházaiban lépett föl, csak most kezdi megismerni nemcsak a hazai közönség, de a szakma is, miután szeptember 1. óta a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Háza igazgatója lett.
Vendégük lesz a Nemzet Színésze, Törőcsik Mari, aki a Zsótér Sándor által rendezett előadásban nem csak játszik, hanem az előadás után Trill Zsolttal együtt Kozma András dramaturg beszélgetőtársa is lesz. Vetítik három filmjét, köztük azt a három évvel ezelőtt készült dokumentumfilmet, amely közvetlenül a klinikai halál állapotából történt nagy visszatérés után készült.
Talán ezek után már végképp nem gondolja senki, hogy nincs szükség színházra Jászberényben, és nem gondolja senki, hogy a minőség, a színvonal és az országos kulturális vérkeringésbe történő bekapcsolódás nem fontos... - ezt már Várszegi Tibor a MaloM művészeti vezetője tette hozzá.
És valóban, úgy tűnik ez a része nagyon is rendben van a dolgoknak.
Ez a része...