Nekünk ez most aranyat ért

Ha kicsit elfeledkezünk róla, hogy "pusztán" az első osztályban maradást jelentő 13. helyért folyt a küzdelem, akár egy bajnoki döntőn is érezhettük volna magunkat, olyan hangulat uralta múlt héten a berényi sportcsarnokot. No persze végül is mindkét esetben életről-halálról van szó...Szerencsére a zalaegerszegieknek ez esetben nem sikerült elrontani a készülő ünnepet, így a JKSE kosarasai miután mezeiket és egyéb sportszereiket szétosztották hálás szurkolóik között fáradtan, de boldogan ünnepelhettek azok gyűrűjében. Király Csaba kollégánk is végigszurkolta a mérkőzést, de annyi lélekjelenléte mindig volt, hogy a legjobb pillanatokban kattintgasson a fényképezőgépével. Az ő képeit tesszük most közzé, felidézve a meccs néhány érdekes eseményét. >

Már vasárnap este kezdődik a Majális Jászberényben!

Jó idő és jó programok! Mi kell más, hogy jól töltsük el ezt a hosszú ünnepet? Vasárnap táncház (erről már lentebb beszámoltunk), hétfőn rockmajális, kedden pedig egy igazi Családi Majális - ezúttal a Margit szigeten. Az árusok már a Hatvani út elejétől - a Rendőrség épületétől kezdődően - kínálják portékáikat és már hétfőn is várják a berényeiket. >

Hadd színezzék újra!

A Let’s Colour Településszépítő Egyesület és az Akzo Nobel Coatings Zrt. (Dulux) a tavalyi első magyarországi Let’s Colour Projekt folytatásaként 2012-ben ismét kiírta közösségi pályázatát, melyen idén a Hamza Studio is szeretne festékeket nyerni, a jászberényi víztorony galériáig tartó részének kiszínezésére. Segítsünk nekik! A pályázatokra 3 héten keresztül az interneten keresztül lehet szavazni, a www.letscolour.hu weboldalon történő regisztrációt követően. >

Kék Bab terem a jászberényi parketten

Hagyományteremtő tánckaravánnal veszi kezdetét az idei Majális rendezvénysorozata Jászberényben. A tervek szerint a jász fővárosban ezentúl rendszeresen lehet majd különböző nemzetek táncai illetve párhuzamosan a magyar táncok világában kalandozni. Első alkalommal ír és magyar táncházra várják az érdeklődőket április 29-én, vasárnap 19.00 – 02.00 óráig az Ifjúsági Házban, ahol közreműködnek a Kék Bab nevet viselő zenekar és táncosaik, valamint a Jártató zenekar és a Jászság Népi Együttes táncosai. >

Berényi karatékák a Sport TV-ben

Folyamatosan érkeznek a hírek a Jászberényi Yakuzák SE sikereiről, akik eredményeik alapján sportáguk legsikeresebb egyesületévé avanzsáltak az idei szezonban. Többek között velük is találkozhatunk abban a tévéműsorban, mely a magyar kyokushin karate sport negyven éves magyarországi születésnapja alkalmából szervezett jubileumi rendezvénysorozat első két állomáspontjáról a Karate Maratonról és az IPM Knoc-down Karate Magyar Bajnokságról készült. Ha Ön is látni szeretné a versenyek legemlékezetesebb pillanatait, jászberényi vonatkozású sikereit, formagyakorlatokat, töréseket, látványos bemutatókat küzdelmeket, akkor kapcsoljon péntek este a Sport1 tv csatornára! >

Oscar-díjas rendező Jászberényben!

Szabó Magda önéletrajzi ihletésű, világhírű regénye alapján forgatta le „Az ajtó” című filmjét Szabó István Oscar díjas rendező. Különös szépségű alkotás az emberi tartásról, a titkokról, az egymás iránti megbecsülésről és szeretetről. Két, szigorú elvek szerint élő asszony, a házvezetőnő és a ház asszonyának apránként kibontakozó és sokszor viharos kapcsolatának megrendítően szép története. A szintén Oscar díjas Helen Mirren főszereplésével készült filmet Jászberényben 2012. április 25-én, szerdán 18 órakor mutatják be a LEHEL Film-Színházban, ahol egy közönségtalálkozó keretén belül lehetőség lesz találkozni a rendezővel és Hábermann Jenővel, a film producerével. >

Budai Lóránt: „A városvezetők belehazudtak a szemünkbe…..”

Április 11-én tárgyalta Jászberény önkormányzata az otthonteremtés önkormányzati támogatásáról szóló rendelet megalkotását, mely szerint maximum 1 millió forint visszatérítendő támogatásban részesülhet például az a fiatal házaspár, melynek egyik tagja legalább 5 éve bejelentett, jászberényi lakcímmel rendelkezik, valamint maximum 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhet az a városunkban letelepedni szándékozó szakember, akinek hivatása és Jászberényben tartása a város fejlődését segíti elő. Budai Lóránt a Jobbik önkormányzati képviselője a rendelettel kapcsolatosan az ülésen elhangzottak apropóján tartott a héten sajtótájékoztatót. >

Aknavető gránát a berényi piacon, harangtolvajok a ladányi temetőben - rendőrségi híreink

Az elmúlt hét rendőrségi híreiről Fazekas-Füzesi Nóra rendőr főhadnagy, a Jászberényi Rendőrkapitányság sajtóreferense számolt be lapunknak. >