A JRK nyerte a rangadót

A női röplabda NB II-ben, hazai pályán is bemutatkozott a 2009 –es őszi szezonban Jászberény női gárdája. Az NB II-őt alaposan átszervezték, így a Nyírsuli és a mi lányaink mellett a Közgáz hölgyei számítanak favoritnak. A Sport Kht. csarnokában megrendezett mérkőzésen a „Litkei lányok” idény eleji formát mutattak, de végül is hozták a kötelező hazai győzelmet:

Jászberényi RK – Közgáz SC 3-0 (25-15; 25-22; 25-19)

Litkei Gábor edző, a következő játékosokat küldte pályára:

Farkas Kriszta, Kun Boglárka Abigél, Lékó Lilla, Gregor Helga, Ménkű Bea Kriger Zsófia. Liberó: Császár Dorottya

Az első játszmát – a kisebb hibákat leszámítva – simán hozták hölgyeink, ám a 2.-ban megijedtünk egy kicsit, hiszen hibát hibára halmoztak Farkas Krisztiék és így elhúztak a fővárosiak. Litkei Gabi egymásután kétszer is időt kért, meggyőzve lányait, hogy ők a jobbak, csak oda kellene figyelni. Úgy látszott, hogy hatott az edzői szigor, Kun Bogiék rátettek egy lapáttal, és ha nehezen is, de 22-re hozták a játszmát.
A 3. menet ott folytatódott, ahol a 2. abbamaradt, azaz a fővárosiak vezetgettek, ám ismét összpontosítottak lányaink és nem maradt el a hazai siker.

Jövő vasárnap Kazincbarcika vendégei lesznek a berényi hölgyek, majd ismét hazai pályán a Hűtőgépgyár melletti sportcsarnokban fogadják Tiszaújváros női alakulatát. Minden hazai meccs 15 órakor kezdődik majd.