Szoros mérkőzésen vereség
Derecskén vendégeskedtek a hétvégi forduló előrehozott csütörtöki mérkőzésén a jászberényi NB. II.-es kézilabdások. A lányok győzni indultak a háromórányi útra lévő hajdúsági városba, melynek tavaly még NB. I/B.-ben szereplő gárdája mára a mieinkhez hasonló tudású, saját nevelésű játékosokra cserélődött.
Fontos mérkőzés volt mindkét fél számára ez, hiszen a tervek szerint a következő évben szűkítik a kézilabda bajnokság résztvevőinek számát, így a tabella utolsó négy helyezettje már csak megyei szinten folytathatja. A nagy akarat azonban görcsössé tette a játékot: mindkét fél sokat hibázott, így viszonylag alacsony színvonalú mérkőzést láthatott a kisszámú hazai kézilabdabarát.
A második félidőben sem változott a játék képe, a berényiek futottak az eredmény után, a hazaiak nem tudták végleg a maguk javára fordítani a mérkőzést, melyen a kelleténél több szerepet vállalt magára a két játékvezető. Idegenben minden pont számít, ezúttal Pesti Edit csapata azonban nem tudott győzni, így a lányoknak november 1-jén, vasárnap 16-kor a vendég hajdúböszörményiek ellen kell bizonyítaniuk a Bercsényi úti Sportcsarnokban.
Derecske SE – Jászberényi TF DSE 18-17 (11-9)
Derecske, Városi Sportcsarnok, vez.: Búzás N., Tóth V.
JTF DSE: Besze – Kis D.(1), Viskárdi(1), Busi(7/2),Vér(1), Kisbalázs D.(2/1), Szántai T.(5)
Csere: Juhász (kapus), Pap (1), Sárközi (1), Kisbalázs A., Volter, Tóth, Kovács
Edző: Turcsányiné Pesti Edit
Hétméteres: 1/1 ill. 4/3
Kiállítás: 4 ill. 6 perc
Turcsányiné Pesti Edit: „Ez a mérkőzés meg lehetett volna, azonban bármennyire is szerettünk volna nyerni, nem sikerült. Nem játszottunk rosszul, csak a befejezéssel voltak problémák. Nagyon hiányzott a csapatból Petrányi Krisztina beállós- és védekező játéka is, ill. a koncentrációhiány betudható annak is, hogy mindenki iskolából, munkahelyről jött a mérkőzésre. Jövő héten itthon próbálunk javítani.”
- A hozzászóláshoz belépés szükséges