A H Generál nyerte a Nyírbátor elleni rangadót
Nagy meccs elé néztek a berényi pingpongosok az NB I Keleti csoportjában, hiszen a listavezető nyírségi legénység látogatott szombaton a Jászság fővárosába. Az utóbbi időben nem tudtak páros játszmát nyerni a H Generál tagjai, de ennek ellenére, az előző két meccset is, 10-8 arányban megnyerték. Nem történt ez másképp most sem, hiszen odalett a két páros meccs, de megnyerték a rangadót:
JSE H Generál – Nyírbátori ASE 11-7
Ahogy az utóbbi időben szokás, két fór előnyt adtak a vendégeknek Báthory Attiláék, hiszen az elején, ezúttal is „elúszott” a két páros meccs. Az utána következő egyéni játszmákban aztán egyenlítettek, 2-2. Majd ismét a vendégek vezettek, 2-3 majd 2-4-re, de még 4-5-re is. Ezután sikerült egyenlíteni, 5-5, de a mérkőzés felének elteltével, minden kezdődött előröl, hiszen továbbra is egyenlőt, azaz 6-6-ot mutatott az eredményjelző tábla. Ennél a pontnál aztán megtorpantak a nyírségi fiúk, hiszen négy meccset veszítettek zsinórban, így tulajdonképpen eldőlt a meccs, hiszen 10-6 –ra alakult az eredmény. Szelei Szabolcs aztán begyűjtött még egy győzelmet és végül nagy örömünkre 11-7 lett a nagy rangadó eredménye.
A mérkőzés végén természetesen nagyon boldog volt a két „hős” Horváth Ferenc és Báthory Attila, akik elmondták, hogy ilyen kiélezett helyzetben nagyon kis apróságokon múlik egy-egy összecsapás, ezúttal nekik volt szerencséjük, jobban tudtunk koncentrálni a döntő pillanatokban. Attila pl. az utolsó meccsén, az 5. azaz a döntő szettben, 5-9-es vesztésre állt, de mégis sikerült egyenlíteni és 11-9-re hozni meccsét. A két fiú azt is elmondta, hogy hiányolják az érdeklődőket a meccsekről, akkor talán még fokozottabban tudnának küzdeni.
Mindenesetre így sem volt probléma, hiszen Horváth Feri ezúttal is elemében volt, ezúttal sem talált legyőzőre, mint ahogy Báthory Attila sem. Szelei Szabolcs is remekelt, hiszen 3 meccset jegyeztek neve mellé. Horváth Lászlót – aki munkahelyi elfoglaltsága miatt hiányzott – ezúttal az NB III-as csapat fiatal tagja, Varga Attila helyettesített, aki több szettet ugyan nyert, de meccset nem. Ennek ellenére remekül mutatkozott be a nagy csapatban, még biztos sokat fogunk hallani róla.
Jövő vasárnap lesz a záró forduló, amikor Szeged II-es csapatához látogat a Kalla Tibor által vezetett legénység. Horváth Ferenc szerint ez sem lesz sétagalopp, itt is un. ki-ki meccseken dől el a mérkőzés végkimenetele.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges