Az Eger ellen is győzelemnek örülhetett a Jászberényi Röplabda Klub
A vasárnap délutáni női NB II-es röplabdamérkőzés a várakozásoknak megfelelően sima berényi sikert hozott, ugyanakkor a vendégek is dicséretet érdemelnek. A jászberényi lányok hazai pályán fogadták a mérkőzést megelőzően negyedik helyen álló VIKSZ Agria RC Eger gárdáját, s egyértelműen a mieink számítottak a találkozó esélyeseinek.
Természetesen az ellenfél azért van, hogy igyekezzen a papírformát borítani, s ezzel is próbálkoztak az egri röplabdázók. A rendkívül fiatal kerettel érkező megyeszékhelybeliek cseppnyi elfogódottság nélkül játszottak, így már az első játszmában is sokáig komoly erőkifejtésre kényszerítették nagyobb játéktudással rendelkező riválisukat. 9-9-es állást követően sikerült valamelyest növelni az előnyt, de 17-15-re még fel tudtak zárkózni a vendégek. Ekkor azonban eggyel magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a Deme Gábor vezette alakulat, így végül viszonylag nagy különbséggel, 25-16-ra sikerült megnyerni az első szettet.
A második játszma sokáig úgy tűnt, simább játékot hoz majd, hiszen 8-0-s szériát mutattak be Gulyás Vivienék, ám egy pillanatnyi kihagyást is kihasznált Sulyok István csapata, s kisvártatva már csak 12-10-es előnynek örülhetett a jászberényi szurkolótábor. A szoros állást követően ismét képesek voltak megújulni a kékmezes hölgyek, így 25-17-re be is húzták ezt a szettet.
Bár kevesen hitték volna, a harmadik játszma hozta a legnagyobb izgalmakat. Bár a mieinknél az első két szetthez hasonlóan ekkor is a kiváló leütések és ejtések voltak a jellemzők, a továbbra is rendkívül fegyelmezett és lelkes egri együttes nem hagyta magát, 5-1-es vezetés után 10-10-nél, 15-15-nél, sőt 20-20-nál is döntetlenre állt ez a játékrész. Ezt követően azonban ismét megmutatták Molnár-Németh Zsuzsannáék, mire is képesek valójában, s az utolsó öt labdamenet mindegyikét zseniális megoldásokkal nyerték meg, így megérdemelten gyűjtötték be a három pontot is.
Legközelebb jövő vasárnap Debrecenben lépnek pályára a berényi hölgyek. Reméljük, az Eötvös DSE elleni bajnokin is folytatja jó sorozatát a JRK és folytatódik a berényi győzelmi sorozat!
Jászberényi RK – VIKSZ Agria RC Eger: 3:0 (16, 17, 20).
Jászberényi RK: Kerekesné Karakas Margit, Molnár-Németh Zsuzsanna, Gregor Helga, Gulyás Vivien, Szigediné László Rita, Pintér Andrea. Vezetőedző: Deme Gábor.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges