Vivien anyák napi ajándéka
Remekül szerepelt Száraz Vivien a fővárosban rendezett birkózó diákolimpia országos döntőjében, hiszen ezüstérmet vehetett át a rendezőktől.
„A háromezer négyzetméter alapterületű, kétszintes csoda az erzsébeti Stromfeld Aurél Általános Iskolában rekord gyorsasággal készült el, hiszen az alapkövét szeptemberben rakták le. A felső szintjét kitölti a tágas, világos versenyterem. Alul foglal helyet a birkózóterem, három, süllyesztett szőnyeggel, a falon olimpiai, világ- és Európa-bajnokaink fényképével. Ugyanott található a kétsávos úszófolyosó, a szauna, a rendkívül gazdagon felszerelt, hatalmas konditerem és az imaterem (!). Az iskolában birkózóosztály működik, így most együtt van minden, ami a sportágban fontos. Minden egyes szegletéből árad a szépség, minden része új és korszerű, szavakkal ez nehezen írható le.” MBSZ
Ebben a Magyarországon szinte egyedülálló környezetben a rendezőknek köszönhetően az olimpiák hangulatát külsőségekben is felidéző sportpalotában léptek szőnyegre a birkózó diákolimpia szereplői, köztük a mi lányunk.
Vivien súlycsoportjában hatan indultak, akik közül már négyen korábban nyertek diákolimpiát vagy magyar bajnokságot. Vivien a csoportmérkőzések után a verseny utolsó előtti döntőjét vívta, melyet lélegzet visszafogva kísérte figyelemmel az egész sportcsarnok közönsége. Utánpótlás szinten is ritka, hogy 4-5 azonos felkészültségű sportoló versengjen egy-egy számban.
Az első menetet Vivien nyerte 2 ponttal a másodikat dorogi ellenfele. A mindent eldöntő harmadik menetben nem született akció, ami után korongfeldobással Vivien került kedvezményezett helyzetbe. Szó szerint karnyújtásnyira volt az első hely, amikor a sípszó után a dorogi kislány kicsúszott Vivien lábfelszedéséből, ami aranyat ért a szabályok szerint. Évtizedes szünet után sikerült diákolimpiai birkózó ezüstöt ismét jászberényiként megszerezni, ráadásul a „legsűrűbb súlycsoportban”. Az eredmény értékeléséhez adalék, hogy a mi felkészülési feltételeink messze elmaradnak ellenfeleinkétől.
A verseny után gyorsan levontuk a tanulságokat és a vasárnap már erősítő edzés következett (a fáskamrában) egy hónap múlva pedig serdülő magyar bajnokság a következő nagy megméretkezés.
Edző: Száraz Tibor, Iskola: Liska József SZKI.
Kovács György J-ÁSZ SE
Fotó: kgy
- A hozzászóláshoz belépés szükséges