VII. Zemplén Kupa - a Yakuzák számára elkezdődött a tavasz...
Négy indulója volt a Jászberényi Yakuzák SE-nek a VII. Zemplén Kupán, Sátoraljaújhelyen vagy ahogy a helyiek mondják "Újhelyben". A verseny kitűnő gyakorló lehetőséget nyújtott a március 31-i 40. Jubileumi Felnőtt Magyar Bajnokságra... - a teltház előtt megrendezett versenyről sensei Agócs Tibor küldött beszámolót.
Sajnos Misovits Bogi számára nem éppen sikerült jól a felkészülés, mert az utolsó héten eltört a lábujja, így nem tudott indulni ezen a fontos felkészülő versenyen. A versenyen tehát Tóth Helga , Csikós Niki, Szegedi Gábor és Hacskó Laci indultak.
A küzdelmeket Csikós Niki kezdte, aki nem találta önmagát és két küzdelemben is alulmaradt a körmérkőzésben. A harmadik küzdelem Deszpot Tímea junior EB győztes ellen már jobban ment és győzni is tudott, de itt is vétett taktikai hibákat. Ez a nap most nem Nikié volt, de értékes a bronz érem és a tapasztalat annak tükrében, hogy Niki az Antwepeni junior EB-re készül.
Tóth Helga három küzdelmet vívott. Két küzdelmét KO-val fejezte be egyet pedig wazarival. Egyértelmű fölénnyel győzött, persze ez a verseny nem Helga szintje már… Neki márciusban kell csúcsformában lennie, és az EB-n kell majd bizonyítania.
Szegedi Gábor sokat fejlődött és megérdemelten állhatott a dobogóra két küzdelem után.Hacskó László abszolút gyakorolni szeretett volna a hazai pályán, hiszen ő Alsóbereckiben lakik és itt kezdte el a karatét Újhelyen. Sajnos ismét azzal Ember Mátyással került össze akivel nyugodtan kijelenthetjük nem lehet harcművészetet gyakorolni, és így kilenc perc szó szerinti szenvedés után tudott csak eredményes lenni a folyamatosan toló-fogó ellenfelével szemben. Következő két küzdelmében is helyt állt Laci aki az első küzdelmében szerzett térd sérülése miatt csak korlátozva tudott teljesíteni. Laci ezüst érme biztató, különösen a döntőben sérülten történ helytállása mutathat messzire.
„Ez a verseny tét nélküli volt számunkra, hiszen gyakorolni és tapasztalatot szerezni mentünk. Sikerült felmérni magunkat. Hat hetünk van a jubileumi 40.Felnőtt Magyar Bajnokságig. A kisebbek Jászboldogházán március 3-án a 115 főt felvonultató háziversenyünkön készülnek a versenyekre, ahol csak egyesületünk tagjai indulnak… Számunkra már elkezdődött a tavasz…”- nyilatkozta sensei Agócs Tibor.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges