Versenyről versenyre…

A Jászberényi Sportegyesület Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztály versenyzői az őszi-téli versenyidőszakból már három versenyen vannak túl.

Az első volt a sorban a szeptemberi jászberényi Lehel Vezér nemzetközi kupa, ami után szorgalmasan készültek a szakosztály sportolói a következő megmérettetésekre és ez a Magyar Tradicionális ITF Taekwon-Do Szövetség nemzeti bajnokságán folytatódott november 19-én Dányban, ahol 7 versenyző képviselte a jászberényi klubot. A gyermek, serdülő, ifjúsági, felnőtt és veterán korosztályban indulók, formagyakorlat, küzdelem, erő és speciál technikai törés versenyszámokban próbálhatták ki magukat. Az ifjúsági, felnőtt és veterán korosztálynak ez a nemzeti bajnokság volt a jövő áprilisban, Bulgáriában, Szófiában rendezendő Európa Bajnokság válogatója is.

Jászberényi eredmények:

Gyermek fiú formagyakorlat:
Sas Viktor (fehér öv): 2. hely

Serdülő leány formagyakorlat:
Bálint Henrietta (sárga öv): 1. hely

Serdülő fiú formagyakorlat:
Kormos Péter (fehér öv/sárga csík): 1. hely
Szabó Bálint (kék öv/piros csík): 2. hely

Ifjúsági fiú formagyakorlat:
Kovács Máté (piros öv/fekete csík): 1. hely
Bálint Zoltán (kék öv/piros csík): 1. hely

Felnőtt férfi formagyakorlat:
Sas Krisztián (fekete öv): 1. hely

Gyermek fiú küzdelem:
Sas Viktor -45 kg: 3. hely

Serdülő leány küzdelem:
Bálint Henrietta +55 kg: 2. hely

Serdülő fiú küzdelem:
Kormos Péter -45 kg: 1. hely
Szabó Bálint -45 kg: 2. hely

Ifjúsági fiú küzdelem:
Kovács Máté +69 kg: 1. hely
Bálint Zoltán -69 kg: 2. hely

Felnőtt férfi küzdelem:
Sas Krisztián -71 kg: 1. hely

Ifjúsági fiú erőtörés:
Bálint Zoltán: 1. hely

Felnőtt férfi erőtörés:
Sas Krisztián: 3. hely

Legtechnikásabb serdülő fiúversenyző:
Kormos Péter

Legtechnikásabb ifjúsági fiúversenyző:
Kovács Máté

A Jászberényi Sportegyesület Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztálynak ismét van versenyzője a nemzeti válogatottban Sas Krisztián I.dan személyében, aki korosztályában képviselheti városunkat az Európa Bajnokságon.

Nem sok idő volt a pihenésre, hiszen Eperjesi Nándor III.dan mester vezetésével 4 jászberényi versenyző a második félév első külföldi versenyén vett részt a Bosznia és Hercegovinai, Doboj városban. Itt rendezték meg ugyanis a Délkeleti régió Európa Kupa sorozatának második fordulóját. Az 5 nemzet 25 klubjának több mint 300 taekwon-dósa 5 páston serdülő, ifjúsági és felnőtt korosztályban és formagyakorlat, küzdelem, erőtörés és speciál technikai törés versenyszámokban mérték össze tudásukat. Nem volt ismeretlen a sportolók számára a város, mert tavaly is részt vettek már itt nemzetközi kupán hasonlóan eredményesen, mint most. A Boszniai ITF Taekwon-Do szövetséggel és klubokkal jó viszonyt ápolunk és ebből adódóan idén már ők is el, látogattak hozzánk a jászberényi nemzetközi kupára és reméljük, hogy ez hosszú távon így is marad. A Délkeleti régióba most Bosznia és Hercegovina, Szerbia, Szlovénia, Horvátország tartozik, de szeretnék, ha a közel jövőben Magyarország is csatlakozna és a jászberényi verseny egyik állomása, lenne az Európa kupa sorozatnak. Ez sportdiplomáciailag is siker lenne a szakosztálynak és így a jövő év október 13-án sorra kerülő IV. Lehel Vezér nemzetközi kupa már része lehetne a sorozatnak.

Jászberényi eredmények:

Ifjúsági fiú formagyakorlat:
Kovács Máté (piros öv/fekete csík): 1. hely
Bálint Zoltán (kék öv/piros csík): 1. hely

Serdülő fiú küzdelem:
Kormos Péter -45 kg: 1. hely

A Jászberényi Sportegyesület Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztály még két külföldi verseny meghívásnak tesz eleget ebben az évben december 10-én Szlovéniában és december 17-én Horvátországban lépnek tatamira a jászberényi sportolók. Így majd csak utána lesz kis időpihenésre, hiszen egész télen folytatódnak az edzések alapozással és készüléssel a februári Koreai Nagymester Hwang Ho Yong IX.dan által tartott szemináriumra,aki 2009 után ismét ellátogat városunkba.