Van képem hozzá… Remek hangulat, parázs küzdelmek, sok résztvevő
Múlt szombaton a Taekwon Do-sok vették bírtokuban a Bercsényi úti sportcsarnokot. A korábbiaknak megfelelően idén is október elején került megrendezésre a VI. Lehel Vezér Nemzetközi Nyílt ITF Taekwon-Do Kupa.
A versenyt három páston folyt párhuzamosan. Délelőtt a formagyakorlatokban, délután pedig küzdelemben mérhette össze a tudását a nyolc országból érkezett több, mint kettőszáz versenyző. Én a délutáni programot választottam, hiszen laikusként nem igazán tudnék különbséget tenni két formagyakorlat minősége között. Persze a döntésben közrejátszott az is, hogy tavalyelőtt is remek küzdelmeket volt alkalmam fényképezni. Szerencsére ezúttal sem történt ez máshogy… különösen igaz ez az alacsonyabb korosztályokra és kiváltképp a lányokra. Itt aztán valódi nyílt sisakos küzdelmeknek lehettek tanúi az érdeklődők. Bármekkora is volt a tudásbeli különbség a két fél között, az akkor sem fordult elő, hogy valaki nem küzdött volna teljes erőbedobással. És nem mellékesen sok tényleg szép technikai megoldást is lehetett látni.
Természetesen, ahogy haladtunk a felsőbb kor- és súlycsoportok felé annál megfontoltabbakká válnak a küzdő felek. Nem is csoda, hiszen itt már komoly pofonoknak és rúgásoknak lehet nem túl boldog gazdája, aki csak egyetlen pillanatra is óvatlan.
Ennyit rövid bevezetőként, inkább javaslom a galériát… csak egy kattintás a képekre.