Szűcs Judit EB bronzérmes!

2011. február 23-27 között rendezték meg Tallinnban (Észtország) az I. Gyermek, XVII. Ifjúsági, XXVI. Felnőtt és III. Veterán ITF Taekwon-Do Európa Bajnokságot.

A kontinens viadalon, 22 ország 541 versenyzője vett részt. A Magyar Tradicionális ITF Taekwon-Do Szövetség három versenyzővel képviselte országunkat. Most nem adott versenyzőt a Jászberényi Sportegyesület Kondor ITF Taekwon-Do szakosztály a Nemzeti válogatottba de ennek nem szakmai, hanem sajnos anyagi okai voltak. Azonban így is volt szűkebb hazánk, azaz a Jászságnak versenyzője ezen a fontos eseményen. Ő pedig nem más, mint a jásztelki születésű Szűcs Judit, aki felnőtt női formagyakorlatban bronzérmet szerzett.

Szűcs Judit és Eperjesi NándorSzűcs Judit és Eperjesi NándorÍgy 2006-ban elért bronz érmét 5 év után, ismét sikerült megismételnie. Az ITF Taekwon-Do-t 1996-ban kezdte és 2008-ig, a Jászberényi színeket képviselte. Eperjesi Nándor edzővel közösen megjártak már számos kontinens bajnokságot. Munkájuknak 2006-ban Konstanca (Románia) az EB-én meg is lett az eredménye, hiszen ott - a Jászberényi Taekwon-Do történetében először - (bronz) érmet sikerült nyernie formagyakorlatban. A mostani szép sikert, - amire a Jászberényi szakosztály is nagyon büszke lehet - már gödöllői színekben érte el Szűcs Judit, hisz már 2008-óta az ottani klubbot erősíti, de a szíve mindig „Jászul” dobog!

A Világszövetség tallinni kongresszusán döntés született arról, hogy a jövő évben Bulgária ad otthont az Európa Bajnokságnak, a következő évben pedig, Szlovénia. A JSE Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztály reméli, hogy sikerül ismét versenyzőt adnia a nemzeti válogatottba, aki majd méltóan képviseli Jászberényt és Magyarországot!