Szlovéniából is érmeket szállítottak


A Jászberényi Sportegyesület Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztály 5 sportolója 2011. december 10-én Eperjesi Nándor edző vezetésével nemzetközi kupán vett részt Velenjében, Szlovéniában.

Ezt a versenyt már 7. alkalommal rendezte meg a Zrece és Velenje város két klubja közösen. A jászberényi versenyzőknek már ismerős mindkét város sportcsarnoka, hiszen a JSE taekwon-do szakosztálynak nagyon jó a viszonya a két klub vezetőjével, akik rendszeresen járnak a jászberényi nemzetközi kupára is. A Szlovén szövetség nagyon meghatározó a világszövetségen belül, hiszen 2007-ben Világ bajnokságot, 2009-ben Európa bajnokságot rendeztek, és jövőre ismét pályázik a 2013-as Európa bajnokságra a másik jelölt Oroszország ellenében.

A hétvégi kupán 5 Nemzet: Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Csehország, Magyarország 17 klubjának 200 versenyzője lépett tatamira a város Bajnokok Ligájában szereplő kézilabda csapatának is helyet adó sportcsarnokban, ahol serdülő, ifjúsági és felnőtt korosztályban, formagyakorlat és küzdelem kategóriában mérték össze tudásukat a taekwon-dósok. A kategóriákban számos válogatott versenyző vett részt így nagyon színvonalas küzdelmeket láthattak az érdeklődők, amihez sikerült felnőniük a jászberényi versenyzőknek is.

Jászberényi eredmények:

Ifjúsági fiú formagyakorlat:
Kovács Máté piros öv/fekete csík: 2. hely
Bálint Zoltán kék öv/piros csík: 1. hely

Serdülő fiú küzdelem:
Szabó Bálint -45 kg: 3. hely
Kovács Máté +55 kg: 1. hely

Ifjúsági fiú küzdelem:
Bálint Zoltán -69 kg: 2. hely

A JSE Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztály legközelebb december 17-én Zágrábban, Horvátországban a Délkelet Európa Kupa sorozat döntőjén vesz részt, és itt fejezi be az egész éves versenyidőszakát is.