Győzelem bajnokhoz méltó játékkal
Az NB I/B-s felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság 1-8. helyért folyó rájátszásának utolsó fordulójában a már bajnok Jászberényi KSE csapata a második helyen álló, s az ezüstéremért küzdő Veszprémi Egyetem csapatát fogadta. Ünnepi mérkőzés volt ez, hiszen a találkozó végén kapták meg a fiúk a bajnoki aranyat és az elsőnek járó kupát. A jó hangulathoz persze kellett, hogy a találkozó jászberényi győzelemmel záruljon, s ez egy pillanatig sem volt kétséges.
Néhány héttel ezelőtt, a rájátszás során Veszprémben már megmérkőzött egymással a két gárda, s akkor a negyedik negyedben dőlt el a találkozó sorsa. Háromszor tíz perc után még döntetlenre állt a két együttes, ám a záró játékrészben a mieink állva hagyták ellenfelüket és végül 98-88-ra győztek. Most, a visszavágó már a vendégeknek volt fontosabb, hiszen a bonyhádiakkal öldöklő küzdelmet vívnak a második hely megszerzéséért. A forduló előtt az egyetemisták álltak az ezüstös helyen, s előnyük mindössze egyetlen győzelem volt. A képlet nagyon egyszerű volt: a mennyiben a veszprémiek vereséget szenvednek Jászberényben, a bonyhádiak pedig nyernek Egerben (ezt a találkozót szombaton rendezik) úgy a két együttes helyet cserél a táblázaton. Az utolsó fordulóban pedig ismét lehet helycsere, hiszen a JKSE vendégszerepel Bonyhádon, s ha ott nyer, a veszprémiek pedig hazai pályán legyőzik az egrieket, akkor ismét visszaáll a hatodik forduló utáni helyzet. A Veszprémi Egyetem s a B-Beton Bonyhádi KSE párharca tehát a két együttes jászberényiek és egriek elleni mérkőzésein dől el.
A mienket persze nem a két ellenfél helyzete izgatta igazán, hanem az, hogy lehetőség szerint veretlenül zárják a rájátszást, ami nagyon nagy eredmény lenne. Erre ugyanis előzetesen senki sem számított. Az látszott, hogy a fiúk a bonyhádiak elleni győzelem után – amely már a bajnoki címet jelentette – sem engedtek le, s egy magabiztos székesfehérvári győzelemmel melegítettek az egyetemisták elleni rangadóra.
Ez a mérkőzés egészen másként alakult, mint a két gárda veszprémi találkozója. A mieink természetesen győzelemmel szerették volna emlékezetessé tenni a bajnokavatót. Igen kínos lett volna, ha egy hazai vereség után veszik át Kovács Attiláék a bajnoki aranyat és a bajnoknak járó kupát az MKOSZ főtitkárától, Sterbenz Tamástól és Jászberény város polgármesterétől, dr. Szabó Tamástól. Szívesen jött volna a bajnokavatóra Szalai Ferenc az MKOSZ elnöke, Szolnok polgármester is, akit azonban munkája Kínába szólított, így sem a Szolnoki Olaj NB I-es bajnoki aranyának, sem a JKSE NB I/B-s sikerének nem tudott a helyszínen örülni.
Nos, ilyen előzmények után mindössze 2-3 percig tudta a lépést tartani a Veszprémi Egyetem csapata a mieinkkel. Wehner Zoliék nagy iramot diktálva, folyamatosan növelték előnyüket, s a szurkolók nagy örömére ezúttal is átlépték a 100 pontos határt.
Jászberényi KSE – Veszprémi Egyetem 108-89 (25-16, 34-27, 28-24, 21-22)
Vezette: Fodor Attila, Balogh László, Rácz Zsolt
A JKSE pontszerzői: Surmann Péter 16/6, Kovács Attila 16/6, Wehner Zoltán 16/3, Szögi Ádám 15, Surmann Gábor 14/3, Horváth Csaba 13, Likár Péter 12/6, Godena Ferenc 4, Puskás Artúr 2.
Csak az első percekben tudta a lépést tartani a mieinkkel a veszprémi együttes. Egypontos vendégelőny után a Surmann Péterék 11 pontot szerezve 16-6-ra fordítottak, s bár 19-14-re még felzárkóztak az egyetemisták, az első negyed végére már kilenc pont volt Horváth Balázs csapatának előnye. Kovács Attila, Wehner Zoltán és Szögi Ádám vitte a prímet, ők hárman 23 pontot szereztek. A második tíz percben Surmann Gábor, Likár Péter és Horváth Csaba kezdte meg a pontgyártást – hárman 30 pontot szórtak -, s ekkor már eldőlni látszott a találkozó. A vendégek ugyan becsülettel küzdöttek, de hiányzott belőlük az a tűz, ami a fordításhoz kellett volna.
A félidei 16 pontos előny a harmadik játékrészben tovább nőtt. Ekkor Surmann Péter, Wehner Zoltán, Kovács Attila és Szögi Ádám járt elől a pontszerzésben. A kérdés már csak az volt, hogy eléri-e a 100 pontot ezúttal is a JKSE, s mekkora lesz a különbség a találkozó végén a két együttes között. Nos, a fiúk 108 pontig jutottak és a látottak alapján teljesen megérdemelten nyerték meg a találkozót 19 pontos különbséggel.
A JKSE erőlködés nélkül, könnyed, helyenként látványos játékkal gyűjtötte be a szezon utolsó hazai mérkőzés újabb győzelmét. Ezzel a mieink megőrizték immár több mint két éve tartó hazai veretlenségüket. Méltán kapott nagy tapsot a találkozó vége után a gárda, hiszen ezúttal is nagyszerűen szolgálta ki szurkolóit.
A bajnoki díjátadás
Több perc eltelt a mérkőzés végét követően, miután megkezdődhetett az ünnepélyes díjkiosztó ceremónia. A közönség csapatát, a csapat önmagát és szurkolóit ünnepelte.
Elsőként Nagy Józsefet, a Jászberényi KSE elnökét szólították, aki Sterbenz Tamástól vehette át a bajnokcsapatnak járó, a 2010/2011-es szezon bajnoki címét igazoló oklevelet.
Azután pedig jöttek egyenként a játékosok, hogy dr. Szabó Tamás és Sterbencz Tamás nyakukba akassza a bajnoki aranyat.
A sort Nagy Gábor nyitotta, majd Surmann Péter, Ménkű Tibor, Surmann Gábor, Likár Péter, Horváth Csaba, Kovács Attila, Wehner Zoltán, Godena Ferenc, Fehér Dániel, Szögi Ádám, Visnyei Márton, Varga István és az edző Horváth Balázs következett.
A végére maradt a csapatkapitány Puskás Artúr, aki a bajnoki arany mellett az első helyezettnek járó kupát is átvehette. Mégpedig hatalmas üdvrivalgás közben. A kupa kézről-kézre járt, a közönség pedig szűnni nem akaró tapssal köszönte meg kedvenceinek egész éves teljesítményét. Hosszú perceken keresztül folyt az ünneplés, majd Puskás Artúr kapta meg a mikrofont. A csapat kapitánya köszönetet mondott mindazoknak, akik valamilyen formában hozzájárultak ehhez a sikerhez.
Nagyszerű este volt. Akik a helyszínen élték át, azoknak minden bizonnyal örökre felejthetetlen marad. A folytatás pedig, hogy lesz-e NB I? Az a közeljövőben eldől. Előtte azonban még 2011. június 3-án a Belvárosi Általános Iskola játékcsarnokában megünnepli fennállásának 10. évfordulóját a Jászberényi KSE. Bemutatkoznak ezen a napon az egyesület korosztályos csapatai, majd a JKSE jelenlegi együttese bemutató mérkőzést vív az ez elmúlt egy évtizedben a jászberényi csapatban szerepelt, ma már máshol játszó fiúkból álló gárda ellen. Pályára lép ezen a találkozón többek között Drahos Gábor is, aki a szurkolók nagy kedvence volt, s az NB I-ben a szegedi csapattal a 11. helyen zárta a szezont. Rajta kívül nagyon sok ismerős arc lesz még a pályán. Érdemes lesz tehát a sportbarátoknak ezen a napon kilátogatni majd a Belvárosi Általános Iskola Bercsényi úti játékcsarnokába. Ezzel az ünnepi eseménnyel zárja a 2010/2011-es óriási sikert hózó bajnoki évet a Jászberényi KSE.
Köszönet a játékosoknak, a edzőnek, a vezetőknek, a városnak, a támogatóknak és a szurkolóknak ezért a nagyszerű évért!
- A hozzászóláshoz belépés szükséges