Vajon elegendő lesz...?

Galéria!Galéria!A Sopron ellen pénteken este megkezdte szereplését a felsőházban városunk kosárcsapata. Az esélyeket illetően megosztottak voltak a vélemények, de abban mindenki egyetértett, hogy nagyon nehéz összecsapás vár a mieinkre a Nyugati-csoport éllovasával szemben.A találkozó egy szomorú hírrel kezdődött. Az egyesület csapatorvosa, Dr. Carlos Crespo elhunyt; emléke előtt egyperces néma főhajtással emlékeztek a jelenlévők. Nyugodjon békében!

A történteket elfelejteni természetesen nem lehet, azonban a játékosoknak igyekezniük kellett minden külső körülményt kizárni a találkozó idejére.
Az első percek alapján ez úgy tűnt, sikerült is, hiszen alig több mint ötpercnyi játékot követően nyolc ponttal vezettek a hazaiak (16-8). A negyed végére sikerült felzárkózniuk a vendégeknek, de még a berényiek birtokában volt az előny (21-19).

A második negyedben kissé csapkodó volt a játék, ám ebből inkább a mieink jöttek ki jobban, s a valamelyest javuló tendenciát mutató védekező játéknak hála, a félidő végére nőtt a különbség (48-40). Az igazsághoz tartozik, hogy negyed közben ennél is volt nagyobb különbség, hiszen a tizenhetedik percben már tizenhárommal is ’’mentek’’ Mészáros Ricsiék (46-33).

A második félidő eleinte úgy kezdődött, ahogy az első befejeződött. Játékban a jászberényi fiúk akarata érvényesült, ám fokozatosan vették át az irányítást a ’’hűség városá’’-nak második számú férfi kosárlabda-csapata, és a negyed végére négy pontra csökkent az előny (69-65). Az eredmény is bizonyította: nemhogy a továbbjutás, ez a találkozó sem dőlt még el, és félő volt, hogy nem lesz meg a Horváth Balázs által a kezdést megelőzően remélt minimum tízpontos győzelem.

Az utolsó tíz percben főleg egymás hibáiból éltek a felek, alig volt kihasználatlanul hagyott támadás – ez főleg a megyeszékhelybeliekre volt jellemző. Bár alig két és fél perccel a végső dudaszó elhangzását megelőzően 89-80-ra vezettek a srácok, ezután több pontot már csak a dunántúliaknak sikerült szerezniük, így pedig várhatóan iszonyatosan nehéz lesz a visszavágó. Végeredmény: 89-88. A mindössze egypontos győzelem ellenére csapatunkból többen is úgy vélik, hogy sikerülhet a továbbjutás! Szurkoljunk, hogy jövő pénteken, immár idegenben be tudják bizonyítani, hogy igazuk lehet! Összeszedettebb védekezéssel és nyugodtabb támadás-befejezésekkel igenis lehet keresnivalója a JKSÉ-nek!