Fókák az Újpest ellen

A Jászberényi Fókák vasárnap a nagy múltú Újpest csapatát fogadták haza pályán. Az őszi fordulóban az idegenbeli csatát magabiztosan nyerték a fővárosiak. Jászberényben viszont már nagyon szoros volta mérkőzés.

Ezen a mérkőzésen azonban csapatunk alaposan meglepte ellenfelét, miután a bedobást követően azonnal magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, sőt két remek akció végén is gólt értünk el.
A hátrány kissé felrázta a lilákat és még a harmad vége előtt sikerült is az egyenlítés.

A második harmadban sajnos változtak a szerepek. Ezúttal a vendégek kerekedtek felül. Fölényüknek 3 találat lett az eredménye és a Fókáknak a második harmad végéig nem volt válasza a kapott gólokra.

Csapatunk azonban nem adta fel és az utolsó játékrész elején ismét - az első harmadhoz hasonlóan - kapujához szegezte az ellenfelet. Ezen a vasárnapon azonban nem állt mellénk a szerencse. Egy szórványos ellenakció végén ráadásul a vendégek növelték előnyüket. Ebben a hátrányban sajnos már a lassan a csapat védjegyévé váló végjáték sem segített, mivel "csak" két gólt sikerült elérni az utolsó percekben. Ezzel ugyan megnyertük az utolsó játékrészt, de a győzelmet az Újpest szerezte meg 6-4 arányban. Ez a mérkőzés is jól mutatja, hogyan zárkózik fel csapatunk az őszi nagy gólkülönbségű vereségek után a hazai jégen elvégzett edzésmunkának köszönhetően, a jelentősen jobb körülmények között, fedett pályán készülő együttesekhez.... és ha egyszer befedjük a pályát...

Szerdahelyi Gábor

További műsor:

2013. február 02. 15.30 Ifi-junior mérkőzés (15-20 évesek) Nyíregyháza ellen.

2013. február 03. 9.30 Szupermini torna (6-8 évesek) Miskolc, Debrecen. Pólus Pingvinek, Baja Kanadai-Magyar-Hokiklub részvételével. Mindenkit szeretettel várunk egy meleg teával, és az elengedhetetlen zsíros kenyérrel.

2013. február 03. 14.30 előkészítő mérkőzést (10-12 évesek) Győr csapata érkezik.

2013. február 02. 10-12 óra között az OTP NAP keretén belül bemutató edzést és mérkőzést tartunk, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Jászberényi Fókák