Négy aranysarkantyú és számos különdíj

Ez lett a végeredménye a múlt hétvégén, Békéscsabán lezajlott Országos Néptánc Szólótáncversenynek, melyen a Jászság Népi Együttes táncosai is képviseltették magukat.
40 férfi között 14 sarkantyút, 20 női - leány produkcióból 5 gyöngyöt osztott ki az öttagú zsűri.
Az eredmények: első aranysarkantyú: Fundák Kristóf, második aranysarkantyú: Farkas Tamás, Kovács Levente. Harmadik és ezzel örökös aranysarkantyús táncos Busai Norbert.

Különdíjakban sem szenvedtek hiányt: Fundák Kristóf kapott különdíjat a Népművészet Táncos Mesterei Egyesülettől. Busai Norbert kettő különdíjat is bezsebelhetett: a Martin György Néptáncszövetség különdíját és „Vásárhelyi László díját” is megkapta.
Az Együttes színeiben indult többi versenyző Balogh Melinda - Kovács Péter, és Balogh Károly is nagyon szépen szerepeltek, de a zsűri nem volt bőkezű a díjakat tekintve.

Szűcs Gábort, a Jászság Népi Együttes művészeti vezetőjét kérdeztem, aki az egyik zsűritag volt.

Hogyan értékeled a kétévente megrendezésre kerülő országos néptáncversenyt?

Az idei döntő nagyon magas színvonalat hozott. A táncosok az egész Kárpát-medencéből mutattak be produkciókat. Ezek többsége mélyreható stílusismeretről, kiváló technikai felkészültségről tanúskodott. Mindezek mellett fontos, hogy az előadó legyen egyéniség, karakteresen stílusérzékeny. Az aranysarkantyúk és aranygyöngyök odaítélése nem egyszerű feladat, de egy határvonalat meg kell húzni, s ez bizony zsűrinként szubjektív.

Mit éreztél mikor a színpadon a saját együttesedből álltak ki szólótáncosi szerepben?

Természetesen jó érzéssel tölt el, hogy a Jászság Együttest is képviselték táncosok és főleg az, hogy kiválóan szerepeltek. Azonban függetleníteni kell az embernek magát, és mint zsűritag a produkcióra kell koncentrálni, az adott pillanatban nyújtott teljesítményre.

Busai Zsuzsanna és az örökös aranysarkantyús  Busai Norbert
(Fotó: Gorácz József)Busai Zsuzsanna és az örökös aranysarkantyús Busai Norbert
(Fotó: Gorácz József)

Értékelésnél, pontozásnál nem voltál elfogult táncosaiddal szemben?
Az 5 fős zsűriben volt még olyan, aki érintett volt, de ilyenkor nem mondjuk el véleményünket. A díj odaítélésénél pedig az érintett zsűritag nem szavazhat. A produkciót kell értékelni és félre kell tenni, hogy az illető melyik együttesben táncol, még ha ez nehéz is az adott esetben.

Gratulálunk és további sok sikert, szép eredményeket kívánok mind szólótáncosi, mind együttesi szinten. (D.D.)