Jász Kempo Karate Klub – sokat hoztak, de nem eleget…
A Magyar Kempo Szövetség által idén is megrendezésre került a hagyománnyá vált Palota Utánpótlás Kupa, amelyen a Jász Kempo Karate Klub csapatversenyben 23 csapatból a legeredményesebbnek járó trófeát vehették át az első helyért, amelyet összetettben szereztek meg. A Berényi gárda 8 fővel indult ezen a versenyen ahonnan 3 arany; 2 ezüst és 11 bronzéremmel térhettek haza.
Önvédelemben Vágó Zoltán, Kormos Dávid és Filipcsei Olivér bronzérmet szereztek. Chikare Kurabéban Szabó Ákos és Erdei Alex veretlennek bizonyultak így megérdemelten vehették át az első helyért járó arany érmet. Ugyan ebben a kategóriában Csonka Attila, Kormos Dávid, Gál György valamint Filipcsei Olivér harmadik helyen végeztek. Light Contactban Erdei Alex és Vágó Zoltán ezüstérmet szerzett, míg Csonka Attila, Rusvai Attila és Filipcsei Olivér a dobogóharmadik fokára állhattak fel. Pusztakezes küzdelemben Gál György harmadik, míg Szabó Ákos első helyen fejezte be a versenyt.
A Klub edzői Cseh Róbert, Hamar Lajos és Lantos Renáta nagyon örültek az első helynek, de nem voltak teljesen megelégedve az eredménnyel, hiszen több aranyra számítottak.