Van képem hozzá… Dzsessz a lelke mindennek

Az elmúlt két év sikeres dzsessz estéinek tapasztalatai alapján nem volt kétséges, hogy január 17-én este a műfajt kedvelők teljesen megtöltik a Lehel Film-Színház emeleti kávézóját. Valóban már fél kilenc körül telt ház volt, a várakozóktól szó szerint mozdulni is alig lehetett. Az izgalom oka két kiváló muzsikus – bár egyikük hangszere igazából a hangja - érkezése volt. A pódium koncert vendégei ez alkalommal Berki Tamás és Sárik Péter volt.

Gondolom e műfaj rajongóinak nem kell bemutatni őket, előbbi kivételes hangja évtizedek óta védjegye a magyar dzsessz muzsikának, másikuk fantasztikus tudásáról meggyőződhettünk két évvel ezelőtt a Ja(s)szberény színpadán.

Ráhangolódásként kedvesen felkonferálták a műsort megnyitó fiatal hölgyet, akinek bizonyára jól esett ez a pici segítség, hiszen nem túl tapasztalt az ilyen feladatokban – hozzá kell tegyem azért megoldotta. Innentől kezdődött az első félidő, ismert slágerekkel, sok-sok Berki szólóval, na meg Sárik Péter meséivel, amelyek természetesen zongorára íródtak, mégpedig virtuóz módon. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy pillanatok alatt kialakult az összhang a közönség a a zenészek között – sőt még el sem kezdődött a koncert már lehetett látni vendégeinken, hogy ebből remek este lesz. A számok között volt egy kis sztorizgatás is, néhol fanyarkás humorral... Nem mintha a produkciónak szüksége lett volna valamilyen "támogatásra"… csak úgy... mi meg örömmel hallgattuk és jókat mosolyogtunk az irónikus betéteken… Aztán visszazuhantunk a hang áradatba. Az első "félidő" végére ránk is ránk fért egy szusszanás, de perceken belül ismét a sodrás kellős közepén voltunk, ezúttal Berki daloknak köszönhetően. A humor ezúttal sem maradt el, igaz hogy improvizációként nem a telefonkönyv zenés verzióját hallhattuk – bár semmi kétség ilyen muzsikusoknak az sem okozna problémát -, hanem az előadás előtt elfogyasztott vacsora menüjét… ez volt az igazi "vacsora csata". És a végére mi is maradhatott volna más, mint a híres Mende Sülysáp blues… ekkorra már fantasztikus volt a hangulat, ki-ki alig tudott megmaradni a helyén, persze ebbe az közrejátszott, hogy szinte mozdulni sem lehetett. De, jó volt… de jó volt... nagyon jó...

Hogy mennyire? Itt van egy elcsípett félmondat Sárik Pétertől az előadás után… Eljöttünk egy dzsessz koncertet adni, a végére meg rock koncert lett belőle… ezt a hangulatot!

Haza felé bandukolva a péntek éjszakában, azon gondolkodtam, hogy még csakjanuár közepe van ilyen koncert kezdi az dzsessz évet, hogy lehet ezt túllicitálni? Kicsit olyan ez, mint amikor a tanár hazamegy és rájön, hogy túl nehéz házi feladatot adott fel... saját magának.

A képekre kattintva megnézhetőek a digitális lenyomatai ennek a fantasztikus estének.