Rövid volt a kispad
Megint nem sikerült idegenben a bravúr a kézilabdásoknak, akik nem a legjobb összeállítással indultak a háromórás hajdúböszörményi útra. A csapatból ezúttal hiányzott Gregor Eszter, Kisbalázs Anna és Szántai Tímea is. Kovács Nikolett térdsérülése miatt sajnos legközelebb csak ősszel játszhat majd.
Azért Pénzesék nem feltartott kézzel mentek fel a pályára a lelkes hazaiak elleni meccs első félidejében. Felváltva estek gólok, a mieink igyekeztek lépést tartani a hazaiakkal, de a jó kapusteljesítmény elmaradt, így a félidőt egygólos hátrányban zárták a lányok.
A második félidő elején repülőrajtot vettek a hazaiak, de Pesti Edit tanítványai csak kisebb-nagyobb sikerrel fejezték be a támadásaikat. A hajrára elfáradt mindkét csapat, a jászberényiek jobban, hiszen a kezdőknek pihenési idő nélkül kellett végigjátszaniuk szinte a teljes mérkőzést a hiányzó csapattagok miatt.
Turcsányiné Pesti Edit: „Nem sikerült jól a második félidő eleje, dadogott a kezünkben a labda, nem mentek végig a támadásaink. Tudtuk, hogy idegenből nem lesz egyszerű két pontot szerezni, de azért az egy pont jól jött volna a végelszámolásnál. ”
Hajdúböszörményi TE – Jászberényi TF DSE 35-28 (18-17)
Hajdúböszörmény, 2010. április 18. 14:00 vez.: Őry I. – Sajti A.
Jászberény: Besze – Kisbalázs D. (3), Pénzes (6/1), Pap (1), Vér (3/1), Kis (4), Turcsányi (9/2)
Csere: Juhász, Tóth (kapusok), Kovács (1), Viskárdi (1), Volter
Hétméteres: 6/6 ill. 6/3.
Kiállítás: 2 ill. 8 perc
- A hozzászóláshoz belépés szükséges