Félgőzzel is túllépték az első akadályt.

Lejátszotta idei első mérkőzését Jászberény kosárlabda csapata a Hepp Kupában, ahol könnyed játékkal nyert NB II-es ellenfelével szemben.

Kelemen Kristóf az ifiből került a felnőttek közé (Fotó: Szalai György)Kelemen Kristóf az ifiből került a felnőttek közé (Fotó: Szalai György)A Magyar Kosárlabda Szövetség ez évben is (tavaly volt az első) elindította a – Hepp Ferenc emlékére életre hívott – Hepp Kupát az NBI/B és NB II. -es csapatok részére. A JKSE gárdájának az NB II. –ből jutott ellenfél, mégpedig Nagykőrös alakulata. A kiírás ugyan az alacsonyabb osztályban szereplő együttest jelöli meg pályaválasztónak, de ezúttal a vendégcsapat nem tudott élni a hazai pálya adta lehetőséggel – a hírek szerint ui. az Ő csarnokukat is felújítják – így a Bercsényi úti sportcsarnok adott otthont a kosárlabda mérkőzésnek.
A szimpatikus és ügyes fiatalokból álló NB II. -es gárda nem késztette nagy erőbedobásra Horváth Balázs csapatát, így magabiztos győzelmet aratott a berényi együttes:

JKSE – Nagykőrös 120-78 (40-19; 23-12; 36-12; 21-35)

JKSE pontszerzői: Angyal 15; Surmann P. 15/3; Kelemen K. 6; Varga 8/6; Wehner 21/12; Godena 8; Surmann G. 8; Puskás 16/9; Horváth 20; Likár P. 3/3;

Az első két percben 3-4 ponttal is vezetett a vendég együttes, de ezután fokozatosan átvette az irányítást a berényi alakulat és az első negyed végére már megnyugtató előnyt (40-19) szerzett. A 2. negyedben sem csüggedtek a fiúk, így 63-31 –el cseréltek térfelet.
Horváth Balázs edző látván a biztos győzelmet, folyamatosan pályára küldte összes játékosát, így a fiatalok is bőven kaptak játéklehetőséget a játékra ezen az estén. Ez a sok csere az eredményjelzőn Surmann Gábor (Fotó: Szalai György)Surmann Gábor (Fotó: Szalai György)nem igen látszott meg, hiszen a 3. negyedet is 24 pontos előnnyel zárták, majd a befejező játékrészben kicsit kiengedtek, sok labdát eladtak, de még ez is belefért. Így a vendégek valamelyest szépítettek, de a vége így is biztos, több mint 40 pont különbségű győzelem született a Bercsényi úton.

A következő Hepp kupai ellenfelet még nem ismerjük, hiszen még le sem játszottak minden kupameccset. E mérkőzések lejátszása után újra sorsolnak, amit majd várhatóan, október közepén tesznek közzé.

A péntek esti (okt. 1.) bajnoki meccs vendégcsapata viszont ismert, ez pedig a Tiszaújvárosi Phoenix gárdája lesz. A mérkőzés a szokásos helyen, a Bercsényi úti csarnokban és a szokásos időpontban, azaz 19 óra 30 perckor kezdődik.