Nem sikerült a bravúr

Papírforma alapján nem a jászberényiek voltak a női kézilabda NB II. nyolcadik fordulójának esélyesei, az ötvenkettedik percig mégis fej-fej mellett haladtak a csapatok.

Hajdúböszörményben nem sikerült azonban túl jól az utolsó nyolc perc, s így a hazaiak a maguk javára fordították a mérkőzést. Turcsányiné Pesti Editnek több meghatározó játékosát nélkülöznie kellett, s már az elején sejthető volt, hogy nem lesz könnyű a lelkes hazaiakat felülmúlni.

Különösen úgy, hogy az első félidő felét átaludták a lányok, s többgólos hátrányból kezdtek el felzárkózni. A szünetre, ez négygólosra csökkent, s a második félidőben még ennél is szorosabb eredményt produkált a két csapat.

Ennek ellenére a végén fejben már nem tudtak koncentrálni a mieink, s így tízgólos vereséget szenvedtek. A hétvégén Mátészalka csapata ellen sem lesz könnyebb, hiszen ők jelenleg a tabellán a második, míg a berényiek a nyolcadik helyen állnak.

Hajdúböszörményi TE – Jászberényi TF DSE 34-24 (15-11)

Turcsányiné Pesti Edit: „Reálisan nem ennyi a különbség a két csapat között, de ma bosszantóan sok technikai hibát vétettünk. Ennek ellenére bíztató, hogy kulcsembereink nélkül is bő ötven percig tudtuk tartani az eredményt. A végét sajnálom, hiszen akár meglepetést is szerezhettünk volna, de most már a Mátészalka ellen kell készülnünk.”