Tíz éves a Kaszinó Együttes

Hétfőn ünnepelte fennállásának 17. évfordulóját a Honvéd Jász Kaszinó Kulturális Egyesület, a szervezet égisze alatt működő Kaszinó Együttes pedig pont tíz éve alakult újjá, hiszen 1998-as megalakulásukat mindjárt meg is akasztotta a vezető, Matécsa László váratlan halála.

Egy évre rá, 1999-ben, Kása József vezetésével szerveződtek újjá, innentől datálják tevékenységüket is. Az idők során nagyszerű közösséggé formálódott együttes az elmúlt tíz évben 67 alkalommal adott műsort Jászberényben és a Jászságban. Kása József 2000-ben bekövetkezett halála óta, a jelenleg 16 tagot számláló társaság Egervölgyi Józsefné és Kövér István irányítása alatt éri el sikereit. Mint Bodonyi Pétertől, a Honvéd Jász Kaszinó Kulturális Egyesület vezetőjétől megtudtuk, bár az előadók fizetése csak a közönség tapsa és hálája, ennek ellenére mindenhová elmennek, ahova hívják őket. Az egyesület pedig erejéhez mérten támogatja az énekeseket.