Sanzonos-jazzes-hippis dallamok...- Takáts Eszter koncert Jászberényben!
Pénteken este a jászberényi Öszi Művészeti Hetek vendége Takáts Eszter énekes gitáros lesz, az Utcazene Fesztivál első díjas pécsi dalszerzője. 18 órától a Palotásy János Zeneiskola növendékeinek műsora látható hallható, majd 19 órától közös örömzenélés Takáts Eszterrel, aki koncertjét követően egy pohár tea melletti kötetlen beszélgetésre is várja közönségét.
Eszter gyerekkora óta foglalkozik zenéléssel (tizenöt éves korában került be a zalaegerszegi Free Time Band együttesbe), a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karának karvezetői szakán végzett.
Szólóban és zenekari felállásban is színpadra lép.
Első önálló kiadású lemeze a Rövidtáv címet viseli, második albumát a Gumizsuzsi zenekarral közösen adta ki, 2009-ben megjelent harmadik korongja pedig a Ha egy nő szeret… címet viseli.
Sanzonos-jazzes-hippis dallamait, előadásmódját hasonlítják Koncz Zsuzsához és Suzanne Vegához is, mégsem lehet igazán besorolni művészetét egy zenei kategóriába sem; ő maga „mezítlábas városi folknak” nevezi. A Petőfi Rádiónak köszönhetően sláger lett a Postás és a Drága idő című száma. 2011-ben jelent meg Keményvaj című EP-je (producer: Müller Péter Sziámi), amit hamarosan a Karcos üdvözlet album követett. 2012-ben indult a Nem a jutalomért... koncertsorozat, melyek magyarországi templomokban kerülnek megrendezésre.
http://www.youtube.com/watch?v=zyleXvIO7gA
A koncert támogatója a My Art Kézműves Csokoládé
Helyszín: Lehel Film- Színház
Belépő: 500.- Ft
- A hozzászóláshoz belépés szükséges