A betyármindenit, de jó kis este volt!

Ritkán nyílik alkalma az embernek éjszaka látogatást tenni egy múzeumban. (Ha igen, azt általában büntetik…) Szombaton este azonban így volt természetes. Országszerte Múzeumok éjszakája elnevezéssel ezek a kulturális intézmények egy évben egyszer kitárják kapuikat, hogy ne csak napközben kapjanak az érdeklődők betekintést az ottani életbe, hanem az éj leple alatt is. Városunk két múzeuma – Jász Múzeum és Hamza Múzeum - ezúttal is élt a lehetőséggel, és csatlakozott az országos programhoz.

Szombatra igaz kissé lehűlt az idő, és az eső lába is lógni látszott, sokakat mégsem tudtak az égiek otthon marasztalni. Minket sem. Utunk a Jász Múzeumba vezetett, ahol a betyárvilág adta a múzeumi éjszaka központi témáját.

Bejutni azonban nem volt egyszerű, mivel először is át kellett magunkat küzdeni az özvegy juhászné furfangos kérdésein. Az aranylelkű asszony egy jó válasz esetén még betyárfalatokkal is megajándékozta az érkezőket.
Belépve az intézmény előterébe, jobb kéz felől egy asztal körül sürgölődő gyerekhadra lettünk figyelmesek. Lelkesedésüket az adta, hogy Gergi Bodor Margit és Török Lászlóné segítségével elsajátíthatták a betyárbaba készítésének fortélyait.

A kezdés előtt alkalom adódott pár szót váltani Hortiné dr. Bathó Edit múzeumigazgatóval, aki elmondta, hogy a Jász Múzeumban negyedik alkalommal rendeznek múzeumi éjszakát. A betyárvilág megjelenítésének apropóját egy időszaki kiállításuk adta, ahol egy csárdabelsőt alakítottak ki. A betyárok szerették az időt múlatni ezeken a korabeli „szórakozóhelyeken”, amelyeket gyakran betyártanyáknak is neveztek. Ez a világ elevenedett tehát meg mindenki számára szombaton táncban, prózában, énekben, gasztronómiában.

Este hat óra előtt, a múzeum udvarán, a díszlet már készen állt a jászberényi óvónőkből álló Regélő Színjátszó Kör „Birinyi” muzsikusok című darabjának előadásához. Szép lassan az érdeklődők is gyülekeztek, s kezdődhetett a mesejáték, amelyet a „társulat” remekül a színre vitt.
A program a Pécsről érkezett Vígságtévő háromtagú együttes műsorával folytatódott, akik Petőfi, a betyár címmel a költő azon verseiből válogattak, amelyek a betyárokról szóltak.

A műsorszámok közben finom illatok csapták meg a vendégek orrát. A múzeum hátsó udvarában az alattyáni Tukacs Roland rendezte be alkalmi sütödéjét, ahol sorba lehetett állni a kenyérlángosért és a pogácsáért. Amíg a kert másik részében a műsorszámok között átrendezték a színpadot, a közönség az épületben is sok érdekeset megtudhatott a betyárok világáról.

Be lehetett térni például az Utolsó garas csárdába, ahol egy „eleven” kiállítást lehetett látni. A Hagyományőrző Egylet tagjai a régi betyárvilágot idézték fel rövid színjátékukban. Kókai Magdolna, Jász Múzeum munkatársa pedig egy előadást tartott a csárdákban zajló életről. Megtudtuk, hogy a 18-19. században főként a pusztákon, a falu határában, vagy olyan utak mentén építettek csárdát, amelyek nagy vásárhelyek felé vezettek. Általában a csárdatulajdonos felesége volt a felszolgáló. Jellemző volt ezekre az ivó-evő helyekre, hogy a falai között zajló élet nem az erkölcsösségéről volt híres. A betérő vendégektől az utolsó garast is el akarták szedni a tulajdonosok. Ahol az elöljáróság valamilyen kihágást talált, a csárda tulajdonosát nem ritkán börtönbe is zárták. Kókai Magdolna arról is szólt, hogy a Jászságban a csárdák tornácos építmények voltak, amelyhez hozzá tartozott az ivószoba, a borospince, a kamra, a vendégszoba, ahol a betyárok szálltak meg.

- Az 1850-es években egyre több lett a bűncselekmény és a rablás, amely „szövetségek” jó része a csárdákban köttetett. Ezeken a helyeken egyre gyakoribbá vált a verekedés, prostitúció is. A hatóságok emiatt intézkedéseket tettek. Felmérték, hogy hány csárda van pl. az Alföldön, ezek közül azokat hagyták csak meg, amelyek a pusztán élők és a vásárosok szempontjából fontosak voltak. Mintegy 200-at leromboltak, 400-at pedig bezártak – hallhattuk Kókai Magdolnától.

A nagyteremben a betyárok fenyítésére szolgáló eszközöket Bugyi Gábor szemléltette. Elmondta, hogy ezeknek három fajtája volt ismert: a megszégyenítő, a testi fenyítésre szolgáló és a halált okozó. A megszégyenítő eszközhöz tartozott a szégyenoszlop, ahol a betyárt haragosai megalázhatták, akár le is köphették. A testi fenyítésre szolgált, pl. a deres és a kaloda. Az a betyár pedig, aki nem „úszta meg” ennyivel, és halálra ítélték, a bitófán végezte.

Az est további, szabadtérre tervezett programjait az eső ugyan a múzeum termeibe űzte, ám a Jártató Zenekar és a Palotásy János Zeneiskola fúvósai „fedett pályán” is siker arattak, miként a dalban, táncban, prózában megidézett híres betyárokról összeállított műsor is. Egyedül az várt hiába, aki a Városi Könyvtár és Információs Központ csillagászati szakkörével szeretett volna csillagokat számlálni – a borús ég ezt ezúttal nem engedte.

Az időjárás miatti átszervezések és a remek hangulat miatt a program egy félórányit csúszott, így fél egy körül hangzott fel Molnár László tárogatójátéka a Nagyboldogasszony templom tornyából. Addigra már igen népes közönség gyűlt össze a Szabadság téren, ahol a Kalla Pál kádármester által szított tűz körül először a Jászság Népi Együttes ifjú táncosai jártak el egy „tűztáncot” Majd Szűcs Gábor vezérletével kezdetét vette a tűzugrás. Némi biztatás után sok pár – ifjabb és idősebb – „tisztult meg” a régi szokás szerint, miután átszökkentek a parázs felett. Ezután lángra lobbant a máglya és Jártatóék zenéjére sokan beszálltak a körtáncokba is.

Fél kettő is elmúlt, mikor Durucz István vezetésével, fáklyák fényénél elindult az a maréknyi csapat, akik éjszakai futással is meg szerették volna ünnepelni, a nálunk most kicsit előbbre hozott Szent Iván éjt. Melegítőben, farmerben, táncos ruhában húsz-huszonöt fiatal tett két kört, a főtéren és a Zagyva parton futva. A kitartóbbak még megvárták őket a tűz körül, azután azonban szépen elcsendesedett a Promenád előtti rész. A tüzet lelocsolták, a büfékocsi rolóját is lehúzták. A fagylalt és a hideg sör nem volt kelendő ezen az estén, a vendéglátósok így nem is nagyon gazdagodtak, ám azok, akik ott voltak a tűz körül - meg előtte a Jász Múzeumban, vagy a Hamza-beli jazzkoncerten - megint egy kicsit gazdagabbak lettek. Az a pár esőcseppet mindezért nem volt nagy ár.