Összetartozunk. De összetartunk-e ?

Ez itt a kérdés… A választ mindenki maga adja majd meg. A kilencvenkét évvel ezelőtti tragikus történelmi esemény szétszaggatta a magyarságot. A Trianon vágta sebek máig sajognak, gyászos hangulata van mind a szónak, mind a dátumnak és nagyon sokan így is élik meg, még akkor is, ha manapság június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napjaként szerepel hivatalos körökben. Jászberényben ezen a napon két megemlékezést is tartottak, sajnos eléggé szerencsétlen módon ugyanazon időpontban.

Mivel a Jobbik már jóval előbb meghirdette rendezvényét, joggal vélhette úgy Budai Lóránt elnök, hogy nem véletlen volt a „rászervezés” az önkormányzat részéről. Ám ahogy a másik féltől megtudtuk, pusztán a város által szervezett műsorban szereplő táncos gyerekek egyéb fellépései miatt került a rendezvény a párt által meghirdetett összejövetellel azonos időpontra. Így vagy úgy történt, míg a Jobbik a Városháza előtt emlékezett, a város vezetői a Lehel Film-Színházban a Kárpát medence népeinek kultúráját bemutató gálaműsoron vettek részt.

A Jobbik Somogyvári Gyula diák versével és Túróczy György emlékező szavaival hajtott fejet nemzeti tragédiánk előtt. A szónok szerint a jelen politikai háttér nem engedi meg hogy a magyar ember öntudatra ébredjen, ünnepnapokat vet oda alamizsnaként és zenés táncos mulatsággal emlékezik a haza tönkretételéről. Történeti összefoglalójában párhuzamot vont az egykori Habsburg birodalomba kényszerített kisebbségek és kis országok, illetve napjaink Európai Uniója között. Akkor a Monarchia vezetése, most az Unió nem akar szembesülni a ténnyel, az európai országokat különböző kulturális, társadalmi gyökerek és hagyományok alapján nem lehet egységesíteni és belőlük rabszolga országokat nevelni. Ez lett a veszte a Monarchiának és ezért recseg most az Unió felépítménye is. Nem szabad hogy az általános uniós értékrend eluralkodjon rajtunk – és akkor saját lábunkon is meg tudunk állni, nem lesz szükség semmiféle Unióra.

Zárszavában Budai Lóránt reményét fejezte ki, hogy a jelenlegi határok átmenetiek, majd üzent a Városházára mindazoknak akik – tudtukkal vagy anélkül – ellenük dolgoznak: vigyázzanak, mert ők itt vannak és figyelnek. Mindig kimondják az igazságot és nem félnek senkitől.

Míg a főtéren a Jobbik hívószavára összegyúlt kb. ötven fő hazaballagott, a moziban – körülbelül ugyanakkora nézőközönség előtt - már javában tartott a kulturális műsor, melynek elején Juhász Dániel alpolgármester mondott köszöntőt. Itt kifejtette: a közel száz éve átélt traumára az összefogás lehet a pozitív, igenlő válasz. Az alpolgármester – mintha sejtette volna, hogy eközben Budai Lóránt épp a meghiúsult országzászló emlékmű miatt ostorozza a város vezetését - bejelentette, hogy az Apponyi téren még ebben a ciklusban méltó helyet teremtenek arra, hogy a jászberényiek emlékezhessenek és tudatosíthassák magukban az összetartozás fontosságát.

Fotó: Bíró János - Jász NaplóFotó: Bíró János - Jász Napló

Ezek után Wirth István a jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnázium Szakképző Iskola és Kollégium nemrég kinevezett igazgatója. Ő a tőle megszokott alapossággal beszélt a történelmi előzményekről, a békeszerződés aláírásának körülményeiről és persze mindarról, ami ennek a szerződésnek a következményeként hazánkat sújtotta.

A megemlékező szavak után a város kulturális csoportjai, kórusok, táncosok, énekesek, színjátszók léptek a színpadra, hogy ízelítőt adjanak a Kárpát medence határokon átívelő, kimeríthetetlenül gazdag kultúrájából, jelképesen tisztelegve a nemzet összetartozása előtt.

Jó lenne hinni, hogy van ilyen.