Van képem hozzá… jászberényi ünnepi programok az állam alapító Szent István tiszteletére

Ragyogó napsütés fogadta az ünnepre készülőket szombaton reggel. A nap száz ágra sütött a hőmérséklet is kellemes volt – bár az idő előrehaladtával azért inkább átfordult strandidőre. A hagyományoknak megfelelően a délelőtt a hivatalos programoké, míg a délután és este inkább a szórakozásé volt.

Az ünnepi szentmise ezúttal a szokásosnál később kezdődött így a hivatalos ünnepség kezdetére már bizony perzselt a nap. Nem is csoda, hogy aki csak tehette árnyas helyre igyekezett. A kora délutáni programok elsősorban a gyerekek kedvében próbáltak járni, nem is sikertelenül, hiszen gyerek zsivaly töltötte meg a Promenádot. A Kulturzug szinte minden korosztálynak ajánlott kellemes elfoglaltságot... a Birinyi rozsdás pengék ezúttal is kenyérsütésre hívták az gyerekeket... míg a kis színpad előterét párnákkal szórták tele a szervezők és az apróságok szórakoztatásáról előbb a Dévaj utcai színház , majd a Csörömpölő zenekar gondoskodott.

Később a felnőttek szórakoztatása is sorra került. Egy kis múlt idézésként sok berényi kedvence a Telstar Guitar Band Shadows slágerekből adott egy kiadós kóstolót, majd az este fő programjaként a Szolnoki Szinfónikusok léptek a színpadra. A CINEMAGIC című összeállításuk a filmtörténet megannyi neves zenéjét idézte meg. Ezúttal a közismert és közkedvelt St. Martin is társult néhány szám erejéig az előadáshoz. Ezt követte a szokásos tüzijáték, majd retro disco és utcabál zárta az ünnepi programokat.

A képre kattintva a galériában egy rövid mozaik látható a nap eseményeinek egy részéről.