Állatok

Ma délután juttatták el szerkesztőségünkhöz az alábbi levelet, illetve a fényképeket, melyeket nem véletlenül nem teszünk ki a címlapra. A történet tanulságos, ám csak erős idegzetűek kattintsanak a tovább gombra...

"Egy szép szombat délután volt mikor barátnőmmel és párjainkkal a Jászberényi Neszűr dűlőin kocsikáztunk. Bizonyos okok miatt meg kellett állnunk, megláttunk egy kiskutyát kuporogni egy akácfa tövében. Megnéztük közelebbről, hogy él a szegénykém. Élt ám, de lehet jobb lett volna neki ha nem. A kutyust hozzáláncolták a fához, ami a nyakán már a húsába vájt. Szegénykém nagyon éhes volt és szomjas. Ő már nem gondolta hogy jön valaki és segít rajta mivel megásta a saját sírját.

Ilyet még nem láttunk élőbe soha, csak az Animal Planeten láttunk ilyet. Még jó is hogy láttuk mert mikor megálltunk a kutyusnál odajöttek hozzánk helyi férfiak, és ki akarták tépni a nyakából a láncot. Mondtuk meg ne próbáld, hát te nem nézel állatrendőrséget??

Nekünk se kellett több, azonnal telefonáltam állatorvos ismerősnek, de sajnos ő nem volt a környéken, így megadta a helyi ügyeletes telefonszámot. Fel is hívtuk nyomban, kérdeztük tőle mi legyen, mit csináljunk? Kijön e, vagy próbáljuk bevinni?!

Az ott lakoktól (akik egyáltalán nem törődtek a kutyussal) kértünk egy csípőfogót, hogy a fától eloldozzuk, és azonnal be a kocsiba irány a doki. Ahogy odaértünk, és meglátta az orvos megcsodálkozott hogy ő nyugdíjas állatorvos, de még ilyen brutális állatkínzással még nem találkozott. Azt se tudta hogy is kezdjen hozzá az altatás után. Próbálkozott minden orvosi eszközzel, de behívott hogy vigyázzunk a kutyusra, ide ezek nem elegek.

Első próba: csípőfogó, nem jött be.

Második próba: vasfűrész, nem sikerült ezzel sem.

Harmadik próba: Lemezvágó, ezzel végre sikerült megbontania a láncot, de a rozsdás láncot csak orvosi pengével sikerült lefejtenie.

Mikor sikerült kiszedni a láncot behívott minket a doki, hogy nézzük meg és fényképezzük le, és döntsük el mi legyen, felébressze e még szegénykémet. Mi visszakérdeztük, van e esélye, erre ő sok törődéssel, és megadva neki a régóta hiányt szenvedett feltételeket, és persze a sebéről is gondoskodni kell, azt mondta hogy úgy van esélye.

Így persze hogy azt mondtuk hogy akkor küzdünk érte. Ha ő volt olyan erős hogy kibírta a megpróbáltatásokat, akkor nekünk se lesz semmi gond. A doki elkezdte szépen kitisztogatni a sebet, szépen összevarrta. Már a második altató hatásából is kezdett ébredezni. Megkértük a dokit, hogy mivel nem helyben lakunk és nem pont a legjobbak az utak se, így ha lehet még egy is altatót adjon neki hogy míg hazaérünk addig se fájjon neki.

Mikor hazaértünk és felnyitottuk a a csomagtartót már a kutyus ébren volt. Egy mukkot se adott ki, pedig nyilván nagyon fájt neki. Nyugodt volt, érezte , hogy már jó helyen van, biztonságban.

Gyorsan megcsináltam a helyét a kennelbe, és beraktuk az ólba. Hagytuk hagy pihenjen. Csak vizet raktunk elé, hátha kijönne iszogatni.

Úgy 3 óra múlva hallottuk hogy mocorog, kimentünk hozzá, és már teljesen éber volt. Vittünk neki konzervet, ami nagyon tetszett neki, biztosak voltunk benne hogy még soha nem evett ilyen finomságot. De vizet nem volt hajlandó inni a tálból csak kézből, és azt is csak egy keveset. Kissé aggódtunk, de reméltük, hogy csak szégyenlősködik. Így is volt hál istennek, 1-2 óra múlva ismét megpróbáltuk és akkor már ki is jött az ólból, és már ivott rendesen. Nagyon boldognak tűnt, már csóválta a farkát is. Úgy gondoltuk hogy az első éjszaka lesz sorsforduló, hogy megmarad e, de mikor már láttuk, hogy már az nap este már jött hízelegni, és várta a simogatást, megugatta a cicánkat is, akkor már tudtuk nem lesz itt gond.

Másnap reggel mikor felkeltünk, és mentem ki vittem a reggelijét, és a fájdalomcsillapítóját akkor már kint nézelődött, ismerkedett a másik kutyusunkkal. Mikor bementem hozzá már hátast is dobott hogy vakargassam meg a hasát.

Szerencsére most már teljesen jól van, igaz kissé félénk még de amiket ki kellett állnia nem is csodálkozunk.

Minden nap kap 2 fél fájdalomcsillapítót, betadine-nel kell naponta fújni, és neogranormon-nal kell kenegetni. Szépen gyógyul, nemsoká visszük vissza a dokihoz varratszedésre.

Vissza térnék egy picit a kedves doktorhoz, aki azt mondta hogy csak az anyagköltséget kéri el, de szerintünk még azt se kérte. Több mint 2 órát küzdött a kutyáért.

Nagyon köszönjük neki.

Egy utolsó gondolat.

Ez egy nagyon egyszerű módszerrel meg lehetett volna előzni.

1: Mikor kicsi volt akkor kerülhetett rá a lánc, és csak meg kellett volna nézni hogy szoros lett e neki mikor nőtt.

2: Aki nem ér rá egy kicsit se hogy figyeljen a kutyusára az NE TARTSON ÁLLATOT!

Nagyon sok fájdalomtól meg lehetett volna kímélni ezt a 2-3 éves kutyust.

Tősér Magdolna