Jászberényiek a Pokol kapujában!
Ismét ketrecharc gálákon vettek részt a jászberényi Cage kempósok! Az elmúlt három hét mozgalmas volt a fiatal harcosok számára, hiszen három hét alatt három helyszínen is bizonyítaniuk kellett: nem véletlen, hogy lassan már az ország legjobbjai közé tartoznak.
A sorozat első helyszíne Cegléd volt, ahol klubunkat a 15 éves Lengyel Gábor képviselte, aki egyébként alapító tagja a Cage kempónak. Gábor felkészülését semmi sem akadályozta, önszorgalma és elszántsága révén megérett a küzdelemre. A hazaiak egyik fiatal tehetségével, Halmi Viktor tanítványával mérkőzhetett. Első MMA mérkőzésükön a két fiatal puhatolózással kezdett majd a mérkőzés végéig a biztonságos védekezésre összpontosítottak. Rutintalansága és túlizgultsága miatt Gábor nem tudta átmenteni a kempó versenyeken hozott formáját és a tőle megszokott gyors és erős küzdelmet.
Amikor a nyolcszögletű ketrec ajtaja bezárul, akkor már csak magára számíthat az ember. Nem létezik más csak az ellenfél és a tudat, hogy ez az egyetlen olyan sportág, amely a végsőkig megy. Nem szokatlanok a súlyos sérülések sem, előfordult már csonttörés is. Gábor egészségesen hagyta el a ketrecet, ám veresége indokoltan dühítette. Győzelem vagy vereség? A sportolók és a hálás közönség egyaránt a helytállást díjazza, a bátorságot és a becsületet.
A következő hét végén a Polgár testvérek bizonyították küzdeni tudásukat. Ádám és Norbi meghívásra érkezett Hollandiába, azon belül Rotterdamba. A két fiatal elbeszélései alapján mintha meseországban jártak volna. Megbecsülés, szeretet vette őket körül, ismeretlen emberektől dicsérő szavak és az egyetlen nemzetközi nyelven történő elismerés, a taps fogadta őket. A Hollandiában eltöltött két nap alatt több elismerést szereztek és kaptak, mint szülővárosuktól az elmúlt két évben. Ugyan mindkét fiú kikapott, ám nem veszített, hiszen januárban edzőtáborba térnek majd vissza, márciusban pedig ismét kötelek közé léphetnek Rotterdamban.
Az egyéni sportágak művelőinek nagyon sok lemondással kell számolniuk. Kemény edzések hétről hétre, kényszerű diéták a súly miatt, és ami a fiatalság gyengéje a hétvégi bulizások hanyagolása. A legkisebb nem oda figyelés miatt: nem gólt kap, nem pontot veszít, hanem kőkemény fájdalom a jutalom. Ezt szem előtt tartva készültek a jászberényi fiatalok a Mezőtúri Pokol kapuja 2. MMA gálára.
A felkészülés ideje alatt igencsak lemorzsolódott a társaság. Antal Regina főiskolai tanulmányai miatt nem tudta befejezni a felkészülést így edzője tanácsára nem is vállalta a mérkőzést. Polgár Norbert és Polgár Ádám Hollandiai kirándulása miatt kényszerült lemondani a mérkőzéseiket. Urbán Ferenc bokatörése nem gyógyult olyan ütemben, hogy vállalhassa a harcot. Bognár Szabolcs birkózó edzésen szerzett ütköző porc szakadást így ő is lemondásra kényszerült.
Akik viszont képviselték klubunk és városunk színeit:
Breszkó Miklós (17), Lengyel Gábor (15), Szórád Xavér (19) és Fülöp Dániel (20).
Azt est nyitómérkőzését Breszkó Miklós vívta, egy hasonló korú fiatal tehetséggel. A fiatal és tapasztalatlan srácok rettenetes izgalom hatása alatt beszélgetést folytattak a kulisszák mögött. A baráti csevely azon oknál fogva nem lett megszüntetve egyik edző részéről sem, mert a fiúk talán nyugodtabban lépnek a kötelek közé, ha nincs bennük az a nagy félelem amit az idegenek iránt érzünk.
A mérkőzés álló bunyóját Miklós elveszítette, hiszen ellenfele jóval gyorsabbnak bizonyult, de amikor földharcra került a sor, bizony Miki visszavágott. A második menet derekán jártak a srácok, amikor a mérkőzésvezető Juhász Attila (aki egyben a rendezvény házigazdája is volt) orvosi segítséget kért, mert Breszkó Miklós ellenfele eltörte az úját. Így jászjákóhalmi versenyzőnk begyűjtötte a Cage kempósok első győzelmét az első MMA-meccsén.
A következő mérkőzést Lengyel Gábor vívta a Pitt-bullosok fiatal birkózójával Zahari Kristóffal. A mérkőzés látványban gazdag, izgalmasra, fordulatosra sikeredett. Egymásnak feszült a két fiú és bár a helyi szabályok megakadályozták, Gábort háromszor is a karfeszítéses győzelemben kiegyenlített bunyó volt. A bírák Kristófot látták jobbnak és az ő kezét emelték a magasba a végén.
Szórád Xavérnak a mérkőzése óriási kavarodással indult. Az előre lekötött ellenfél, Moldáviából érkezett volna, ám karantén miatt nem hagyhatta el az országot. Ezért egy Magyar kempós fiú vállalta a mérkőzést. De hogy legyen benne még egy kis csavar, érkezett egy 32 éves férfi Romániábol a Lungu iskolából.
Megegyezés alapján, végül is őt kapta meg Xavér. Mivel nem volt mérlegelés, így csak „ránézésre” lehetett megállapítani ellenfele súlyát, ami bizony jóval a súlyhatárokon túl voltak, ui. kb 10-12 kg-mal volt nehezebb a román fiú. A legutóbbi pokol kapuja gálán Xavér megnyerte magának a közönséget és nem volt ez most sem másként. Az alacsonyabb, fiatalabb és szikárabb magyar fiúnak szurkoltak már ringbe lépésekor a mezőtúri nézők és a csapatot elkísérő fiúk-lányok. Xavér harciassága győzni akarása és küzdeni tudása mindenkit szurkolásra bírt. Az az ezer ember, aki kilátogatott, egyszerre kiabálta a sportolók szívét megdobogtató ria-ria Hungária biztatást.
A pokol kapujában valóban elszabadult a pokol, amikor Xavér kopogtatásra kényszeríttette ellenfelét. Szinte mindenki egyszerre ugrott fel örömében és skandálta egy fiatal jászberényi fiú nevét, akit még talán soha nem láttak. Egy ordító tömeggé vált a még néhány perce nyugodtan szemlélődő néző sereg. Azt az érzést talán nem is lehet szavakba önteni, amit Xavér érezhetett és hogy milyen felemelő érzés volt akkor és ott, jászberényinek lenni.
A Cage kemposok részéről Fülöp Dani (kutya) volt az utolsó versenyző. Sivadó János nevű ellenfele – már a híre miatt is – óvatosságra intette a jó erőben lévő Danit. A mérkőzés folytán kiderült, hogy semmi félni valója a jászberényi fiúnak, hiszen magasan jobb volt erőnlétben és technikailag is. Az est legnagyobb mérkőzésének kikiáltott bunyó csak Sivadó Jani vereségének visszaszámlálásává vált, ami a második menet elején be is következett.
A fiúk nagyszerű szereplése után meghívásokat kaptunk a jövőre Szegeden, Debrecenben, Egerben és különböző Romániában rendezendő versenyekre is.
Urbán Ferenc (Cage Kempo klub)
- A hozzászóláshoz belépés szükséges