Csizmadia és a Dermesztő lett a befutó

A jászberényi teremfoci bajnokságban befejeződött a küzdelem sorozat, ahol a bajnokok kilétére az utolsó fordulóig kellett várni. Jászberény teremfoci bajnoka Csizmadia és Társa Kft. csapata lett, a 2. osztályban pedig a Dermesztő végzett az élen.

1. osztály

Szombaton du. három óra körül biztosra lehetett venni, hogy Jászberény 2011. évi teremfoci bajnoka Csizmadia és Társa Kft. lesz, hiszen 4-1-es győzelmet arattak az érparti legénység ellen. Hogy helycserre történjen a táblázat élén, a Berény Barátoknak legalább 11 gólos különbségű győzelmet kellett volna aratni a HAMM ellen. Erre mindenki azt mondta, hogy ez az erőviszonyokat figyelembe véve szinte lehetetlen. Így is lett, szoros meccsen, mindössze egy gól döntött a Berény Barátok javára.
A 3. hely sorsa is végleg eldőlt miután a Kurrencia lelépte ellenfelét, bár vereség árán is maradtak volna a képzeletbeli dobogó 3. fokán. A végére a Rádi Pékség is megszerezte első győzelmét, de ennek ellenére velük záródik a táblázat.

Az első osztály gólkirálya: Banya Róbert, aki a bajnokcsapat tagja is egyben.

2. osztály

A második vonal utolsó fordulójának sorsolása úgymond csattanósra sikeredett, hiszen a hetek óta egy-egy-vereséggel és egyenlő pontszámmal rendelkező két csapat a Dermesztő és a +Torlás találkozott egymással. Nos a Dermesztő gyorsan választ adott, hogy melyik csapat a jobb, hiszen sima 4-0 –ás győzelemmel abszolválta elsőségét a 2. osztályban.
A Háromszék BT. Nem bírt a sereghajtó Mérleg Patikával, így a KDJ Bútorház egy vereséggel is a dobogón maradt.

A 2. osztály gólkirálya: Urbán Zoltán, a KDJ Bútorház csapatából.