Kosárszurkolók figyelmébe: szigorított biztonsági intézkedések!

A budapesti West-Balkán szórakozóhelyen januárban történt, három halálos esettel járó tragédiát követően jelentősen szigorodtak a rendezvények megszervezésének és lebonyolításának feltételei. Vonatkoznak ezek az előírások a sporteseményekre, így az NB I A-csoportos férfi kosárlabda bajnoki mérkőzésekre is. Egyrészt fokozott biztonsági előírásoknak kell megfelelni a sportcsarnokoknak, játékcsarnokoknak, másrészt a szurkolói viselkedés szabályait is be kell tartania mindazoknak, akik a Jászberényi KSE által megrendezésre kerülő NB I A-csoportos kosárlabda bajnoki mérkőzéseken szeretnének részt venni.

A sportesemény szervezője köteles tájékoztatni az azon résztvevő sportbarátokat, szurkolókat, hogy nekik milyen szabályokat kell betartania. Ennek megfelelően a Jászberényi KSE is kidolgozta a PÁLYARENDSZABÁLYOK-at, valamint a SZURKOLÓI HÁZIREND-et is.

A PÁLYARENDSZABÁLYOK a Bercsényi úti játékcsarnok bejáratainál is kihelyezésre kerülnek, így azok betartása mindenki számára, akik a JKSE NB I A-csoportos csapatának bajnoki mérkőzéseire kilátogat, KÖTELEZŐ!

Alábbiakban előbb a PÁLYARENDSZABÁLYOK-at, majd a SZUROLÓI HÁZIREND-et olvashatják el.

PÁLYA RENDSZABÁLYOK

1. A néző a sportrendezvény helyszínére akkor léptethető be, ha:
• érvényes belépőjeggyel más belépésre jogosító igazolással rendelkezik,
• vállalja, hogy a rendező felszólítására igazolja személyazonosságát,
• nem áll nyilvánvalóan alkohol, kábítószer vagy más bódító hatású szer befolyása alatt,
• nem tart magánál szeszes italt, kábítószert, valamint olyan tárgyat, amely a sportrendezvény megtartását, továbbá mások személyi- és vagyonbiztonságát veszélyezteti, illetve amelynek birtoklását jogszabály, a sportrendezvényre való bevitelét a szervező megtiltotta,
• nem tart magánál mások iránti gyűlöletre uszító feliratot, zászlót vagy jogszabály által tiltott önkényuralmi jelképet,
• nem áll eltiltás, valamint kitiltás hatálya alatt,
• ruházata és csomagja átvizsgálásához hozzájárul,
• tudomásul veszi, hogy a sportrendezvény ideje alatt róla kép- és hangfelvétel készíthető,
• tudomásul veszi, hogy a sportrendezvény ideje alatt a rendezők a Pályarendszabályokban foglaltak betartását folyamatosan ellenőrzik.

2. A sportrendezvényen résztvevő ruházatának és csomagjának átvizsgálására a rendezvény biztosítását végző rendőr és a rendező jogosult.

3. Kérjük, hogy belépőjegyeket kizárólag hivatalos jegypénztáraknál vásároljon, jegyét fénymásolni vagy bármilyen úton reprodukálni ne engedje, mert hamisítók, illetve a hamis jegy felhasználója ellen eljárást indítunk. A Szervező fenntartja az esetleges időpont- és helyszínváltozás jogát. A résztvevő kizárólag a belépőjegyen, bérleten megjelölt beléptető kapun keresztül léphet be a sportlétesítmény területére, a kijelölt útvonalon közelítheti meg a szektorát és a belépőjegyen/bérleten feltüntetett ülőhelyet foglalhatja el. A sportlétesítményt - amennyiben arról a szervező és a rendező másképpen nem rendelkezik - csak a jegyen feltüntetett belépési ponton hagyhatja el.

4. Aki a nézőktől vagy a nézők meghatározott csoportjától elzárt területre lép vagy e területre bármit bedob bűncselekményt követ el.

5. A néző a sportrendezvényen:
• A rendezvényt mindenki saját felelősségére látogathatja, a rendezvényre 14 éven aluli látogatók csak felnőtt kísérővel léphetnek be és tartózkodhatnak ott.
• köteles betartani a Pályarendszabályok rendelkezéseit, a szervező által meghatározott előírásokat, illetve a rendezők utasításait,
• csak a büfékben kapható, 5%-nál nem magasabb alkoholtartalmú italt fogyaszthat és a dohányzással kapcsolatos előírásokat betartja,
• nem folytathat olyan tevékenységet, amely a sportrendezvény rendjét megzavarja, meghiúsítja vagy veszélyezteti a sportrendezvényen résztvevők személyi és vagyonbiztonságát,
• rasszista vagy gyűlöletre uszító magatartást nem tanúsíthat,
• a tiltás alá nem tartozó feliratot, transzparenst és zászlót a kerítésre, korlátra, illetve oszlopra nem helyezheti el, azzal a kihelyezett reklámokat nem fedheti el,
• köteles a sportrendezvény befejezésének időpontjában, valamint a szervezőnek, a rendezőnek vagy a rendőrségnek a személyi és vagyonbiztonságot veszélyeztető helyzet kialakulás miatt tett felhívására a sportrendezvény helyszínét elhagyni

6. Amennyiben a Pályarendszabályokban leírtakat a néző nem tartja be:
• a Pályarendszabályokat megsérti, vagy a rendező felszólítására a jogsértő magatartást nem hagyja abba, a rendező a sportrendezvényről eltávolítja,
• aki a rendező intézkedésévei szemben erőszakkal lép fel bűncselekményt követ el. A rendező az eltávolítandó személyt felszólítja személyazonossága igazolására.
• Amennyiben a rendbontó személy a felszólításnak nem tesz eleget, a rendező a rendőrséget haladéktalanul értesíti az igazoltatás érdekében,
• a rendőrség kiérkezéséig, de legfeljebb az értesítéstől számított harmadik óra végéig a rendező az eltávolítandó személyt visszatarthatja, az intézkedésről képfelvevő eszközzel felvételt készít,
• a Pályarendszabályok megszegéséből eredő kárért a néző, több károkozó esetén a károkozásban résztvevőnézők egyetemlegesen, a Polgári Törvénykönyvnek a kártérítésre vonatkozó általános szabályai szerinti felelősséggel tartoznak. A kártérítési felelősség nem érinti a néző szabálysértési vagy büntetőjogi felelősségét,
• a károkozó a sportszervezet részére minden, a károkozásból származó költséget köteles megtéríteni, tekintettel arra, hogy a Polgári Törvénykönyvnek a kártérítésre vonatkozó általános szabályai szerinti felelősséggel tartozik.

7. A sportrendezvények biztonságos lebonyolítása érdekében a szervező:
• gondoskodik a Pálya rendszabályok mellékletében meghatározott, a sportlétesítmény területére be nem vihető tárgyak dokumentált átvételéről, biztonságos őrzéséről és a jogosult részére távozásakor történő visszaadásáról. A megőrzésre átvett tárgyak biztonságos tárolása a beléptetési pontok mellett kialakított tárolókban kerül megoldásra. Amennyiben a megőrzésre átvett tárgyakért tulajdonosa, a sportrendezvény befejezésétől számított két órán belül nem jelentkezik, a szervező vagy a rendező a továbbiakban a felelős őrzés szabályai szerint jár el,

• jogosult a sportrendezvény helyszínén, a belépési pontoknál, a sportlétesítményhez tartozó közterületen és a kijelölt parkolókban, a résztvevők egyedi azonosítását lehetővé tevő kamerával megfigyelni, a felvételeket rögzíteni és a jogszabályokban leírtak szerint kezelni.
A szervező a résztvevők számára felelősségbiztosítást kötött.

8. A résztvevők biztonságos távozása érdekében a rendőrség a nézők meghatározott
csoportját a sportlétesítményben visszatarthatja.

Jó szurkolást!

SZURKOLÓI HÁZIREND

A Jászberényi Kosárlabda SE, továbbiakban: a Sportszervezet, mindent elkövet annak érdekében, hogy az izgalmas és emlékezetes kosárlabda sporteseményeket biztonságos körülmények között tekinthessék meg és élvezhessék a nézők.
Az alábbi irányelvek kijelölik azokat a szabályokat, amelyeket a rendezvényeken minden nézőnek (szurkolónak) be kell tartania. Azokat a nézőket (szurkolókat), akik ezeket a jogszabályokat, előírásokat megsértik, a biztonsági szolgálat tagjai eltávolíthatják a helyszínről. Súlyosabb rendbontás, bűncselekmény elkövetése esetén a rendezvény biztosításában résztvevő civil biztonsági erők értesítik a rendőrhatóságot, aki a cselekményt elkövető személy ellen eljárást indíthat.

A Sportszervezet fenntartja a jogot, hogy felfüggessze azoknak a nézőknek (szurkolóknak) a bérlethasználati jogát, illetve a Sportszervezet mérkőzéseinek látogatását, akik ezeket a szabályokat megsértik (a súlyos rendbontást okozó vagy előidéző személy eltiltásra kerül a Jászberényi KSE hazai mérkőzéseinek látogatásától).

Ne engedjük, hogy egy felelőtlen kisebbség sportszerűtlen viselkedése megakadályozza a többség szórakozását, örömét!

1. BELÉPTETÉS

A beléptetés célja, hogy érvényes jeggyel, bérlettel valamint meghívóval rendelkező szurkolók juthassanak be a Sportcsarnok területére.
Csak azok a szurkolók léphetnek be a Sportcsarnokba, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a Sportszervezet által megbízott biztonsági szolgálat alkalmazottai átvizsgálják ruházatukat és csomagjaikat.
A ruházat- és csomagátvizsgálást mindig azonos nemű biztonsági alkalmazott végzi.

2. TILTOTT ESZKÖZÖK, TÁRGYAK BEVITELÉNEK MEGAKADÁLYOZÁSA

Célja, hogy a biztonsági szolgálat megakadályozza, hogy a Sportcsarnok területére, a közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakon, eszközökön kívül: gáz- és riasztófegyverek, lőfegyverek (ez az előírás azokra a rendfenntartó erők tagjaira is vonatkozik, akik nem hivatalos minőségben vannak jelen a mérkőzésen. A Sportszervezet nem jogosult biztosítani a fegyverek jogszabályban előírt tárolását, így azokat leadni nem lehet).

További célja, hogy robbanó anyagok, pirotechnikai eszközök, üvegek, flakonok, szeszesitalok, drogok, elektromos kürtök, sípok és tiltott felíratok, transzparensek ne kerülhessenek be a Sportcsarnokterületére.

Azon személy, aki tiltott eszközöket, tárgyakat birtokol, a rendezvény területére nem léphet be, még ha érvényes jeggyel is rendelkezik. Súlyos szabálysértés, illetve bűncselekmény esetén további intézkedés céljából a rendezvény biztosításában résztvevő civil biztonsági szolgálat tagjai a rendőrhatóságnak átadják az elkövető nézőt.

3. JELKÉPEK, ZÁSZLÓK, FELIRATOK, PLAKÁTOK, SZÓRÓLAPOK

A Sportszervezet örömmel fogad minden olyan buzdító jelképet, zászlót, feliratot, plakátot, amely a vezetőség vagy a rendezvény szervezője számára nem kifogásolható, nem ütközik törvénybe, jogszabályba és az MKSZ idevonatkozó határozataiba.
A feliratokat, transzparenseket az illetékes hatóságokkal és a Sportszervezet vezetőségével előzetesen egyeztetni és hitelesíttetni kell.

• Tilos a tiltott önkényuralmi jelképek viselése, valamint birtoklása.
• A feliratoknak és a jeleknek az adott rendezvényre, sporteseményre kell vonatkozniuk.
• A karóhoz vagy rúdhoz rögzített feliratok és jelek bevitele, valamint használata biztonsági okokból is tilos.
• A feliratok és jelek nem takarhatják el a szponzor- és reklámfeliratokat.
• Tilos feliratokat és jelképeket a létesítmény bármely részéhez odaerősíteni vagy onnan lelógatni.
• Tilos a feliratoknak bármely népcsoport, nemzet gyalázása, becsmérlése, vallási-, faji-, politikai hovatartozás és egyéb szempontok szerinti megkülönböztetése; a saját és más sportszervezetek, csapatok sportvezetőinek, sportszakembereinek, kosárlabdázóinak, illetve MKOSZ tisztségviselőinek, játékvezetőknek, ellenőröknek szidalmazása, becsmérlése.
• A feliratokat és jelképeket úgy kell elhelyezni, hogy ne gátolják a többi nézőt a rendezvény zavartalan megtekintésében, valamint ne okozzanak balesetet.

A rendezvényeken a Sportszervezet vezetőségével előzetesen nem egyeztetett röpiratok és reklámszórólapok terjesztése tilos.

4. RENDZAVARÁS

A rendezvény látogatóinak mindenkor a sporteseményhez méltó magatartást kell tanúsítani. Azok a szurkolók, akik rendzavaró magatartást tanúsítanak, megzavarják a csarnok rendjét; a biztonsági szolgálat, súlyosabb esetben, a biztosításban résztvevő rendőri szervek a rendezvény elhagyására szólítják fel, ha ennek nem tesz eleget, úgy a sportrendezvényről eltávolítják.
A kiutasított néző a jegy árát nem követelheti vissza és semmilyen más kártérítésben nem részesülhet. A rendzavaró magatartás magában foglalja többek között a következőket:

• olyan magatartás, amely alkalmas arra, hogy másokban félelmet vagy megbotránkoztatást keltsen,
• másik szurkoló vagy alkalmazott szándékos és rosszindulatú zavarása,
• verekedés vagy verekedésre ösztönzés,
• játék megzavarása, illetve feltartóztatása,
• a Magyar Köztársaság törvényeinek és rendelkezéseinek megszegése,
• a Sportszervezet rendjének megszegése,
• játéktérre való engedély nélküli belépés kísérlete,
• bármilyen tárgy bedobása a játéktérre,
• bármely népcsoport, nemzet gyalázása, becsmérlése, a vallási-, faji-, politikai hovatartozás és egyéb szempontok szerinti megkülönböztetése,
• saját és más sportszervezetek, csapatok (pl. adott ellenfél) sportvezetőinek, sportszakembereinek, sportolóinak, MLSZ tisztségviselőinek, képviselőinek, játékvezetőnek, ellenőröknek, szurkolóknak becsmérlése, szidalmazása.

Ha a rendzavarás mértéke különösen súlyos, akkor a játékvezető a mérkőzést azonnal beszüntetheti.
Rendzavarásnak minősül továbbá, ha olyan transzparens jelenik meg, amely nincs engedélyezve (ld. jelképek, zászlók, feliratok, plakátok, szórólapok c. fejezetnél).

Kérjük Tisztelt Szurkolóinkat, hogy a fentiek figyelembevételével kedvenc csapatunk érdekében tartózkodjanak a rendzavaró magatartástól, és sportszerű szurkolással segítsék csapatunkat a minél több győzelem megszerzésében!

5. ÖLTÖZET

A Sportszervezet fenntartja a jogot, hogy megtiltsa a belépést azoknak a szurkolóknak, akiknek a ruháján törvények, rendeletek, a pályarendszabályok, illetve a házirend alapján kifogásolható szöveg, jelkép vagy ábra látható.

6. FÉNYKÉPEZÉS ÉS EGYÉB ADATRÖGZÍTÉS

Tilos kereskedelmi és reklámcélból fényképet készíteni.

7. EGYSZERI BELÉPÉS

A Sportszervezet rendezvényeire a belépőjegy egyszeri belépésre jogosít. Azok a nézők, akik bármilyen okból kifolyólag elhagyják a Sportcsarnok területét, csak akkor térhetnek vissza, ha előzőleg egyeztetnek a rendezőkkel, és újra hozzájárulnak a beléptetés folyamatához.

8. TALÁLT TÁRGYAK

A Sportszervezet az elveszett tárgyakért nem vállal felelősséget. A rendezvény időtartama alatt talált tárgyak a Sportszervezet vezetőségéhez kerülnek. A rendezvény befejezése után, az elveszett tárgy tulajdonosa a Sportszervezet által megbízott biztonsági szolgálatnál érdeklődhet.
Az elveszett tárgyakat megőrizni, raktározni, állagukat megóvni a Sportszervezetnek nem áll módjában.

9. FOGYATÉKOS VENDÉGEK

A Sportszervezet lépéseket tett annak érdekében, hogy a Sportcsarnokot fogyatékos nézők is látogathassák. A fogyatékos személyek, kísérőikkel (1 fő) az akadálymentesített útvonalon közlekedhetnek és a részükre kijelölt - a 2. számú bejárattól balra, az E szektor előtt - részen tartózkodhatnak. Rendzavarás esetén a biztonsági tartalékból elkülönített állomány könnyíti meg, illetve biztosítja a helyszín elhagyását.

10. SZESZES ITALOK, ITTAS VENDÉGEK

A Sportcsarnok területén lévő büfékben és az udvaron található mobil büfében tilos 5%-nál magasabb alkoholtartalmú italok forgalmazása és fogyasztása! Tilos a Sportcsarnok egész területére bármilyen egyéb szeszes italt behozni, fogyasztani, erre a beléptetésnél a biztonsági szolgálat tagjai is külön felhívják a szurkolók figyelmét.

A Sportszervezet vezetőségefenntartja a jogot, hogy megtiltsa az ittas vagy kábítószer/bódítószer hatása alatt álló személyek tartózkodását a Sportcsarnokba, a beléptetésnél a biztonsági szolgálat ezt ellenőrzi. Azokat az ittas vagy kábítószer hatása alatt álló személyeket, akik zavarják a többi szurkolót vagy a rendezvény zavartalan lebonyolítását, a biztonsági szolgálat a Stadionból kivezeti.

Jászberény, 2011. október 10.

Jászberényi KSE elnöksége