Drahos Gábor: A jövő majd eljön, a jelen viszont még a kosárlabda!

A jászberényi sportbarátok számára biztosan máig ismerősen cseng Drahos Gábor neve, aki bár már több mint egy éve ismét Szegeden pattogtatja a labdát, a Jászberényben töltött két idényét követően sem feledkeztek meg róla a JKSE fanatikusai.

A kosárlabda jászsági szerelmesei biztosan emlékeznek arra az időszakra, amikor 2008 őszén a hatmeccses nyeretlenségi sorozatot „produkáló” JKSE együtteséhez igazolt Drahos Gábor. Sokakban felmerülhetett a kérdés, hogy milyen okból igazolhat egy neves kosárlabdázó egy ilyen rossz formát mutató gárdához, de végül az eredmények őt igazolták.

Már a bemutatkozás sem akármilyenre sikerült: a Nagykálló elleni hazai kupameccsen – ami könnyed továbbjutással zárult a mieink szempontjából – negyven ponttal debütált Drahos, s ezen belül nyolc triplát is elsüllyesztett az ellenfél gyűrűjében. Már akkor egyértelművé vált, hogy igen sokat erősödött a jász alakulat a keret új tagjának köszönhetően.
Ebben az idényben végül ötödik helyen végzett a Berény a bajnokságban, amit a következő szezonban sikerült tovább javítani, amikor már a harmadik helyet érte el a kék-fehér alakulat, ráadásul 2010 januárjában, Jászberényben nyerte meg a hazai alakulat az először kiírt Hepp Kupát, s ennek köszönhetően februárban a Körmend vendégeskedett városunkban. Drahos Gáborral tehát sok mindent átélt a JKSE, épp ezért kíváncsi voltam, milyen érzésekkel tekint a pénteki Szeged-Jászberény meccs elé, mi történt vele a tavaly nyári „hazaigazolása” óta, egyáltalán, milyen előzményei voltak a játékos karrierjének, valamint milyen céljai vannak még a jövőre nézve…

B.L.: Régi ismerősként köszönhetnek Téged, a jászberényi kosárlabdát ismerők, hiszen a 2010-ben történt Szegedre igazolásodat megelőzően két szezont is lehúztál a JKSE kék-fehér mezében. Milyen érzésekkel készülsz az egykori csapatod elleni mérkőzésre?

D.G.: A Jászberény csapata teljesen kicserélődött, ezért különösebb drukk nincs bennem. A csapat vezetőivel és ex-csapattársammal, Wehner Zolival való találkozást azonban most is, mint mindig, szeretettel várom.

B.L.: Emlékeim szerint Jászberénybe igazolásodkor 0-6-os szériát mutatott akkori újdonsült csapatod. A megérkezésedet követően szinte azonnal megkezdte a fellendülést a berényi kosárcsapat, de ezt előre nem tudhattad. Nem volt benned kétely azzal kapcsolatban, hogy jó ötlet-e egy kifejezetten rossz formában lévő – és nem mellékesen NB I./B-s – együtteshez igazolni?

D.G.: Azt tudtam, hogy mit vár tőlem a csapat vezetése. Mivel az egész nyarat végig edzettem, számomra világos volt, hogy a 0-6 csupán pillanatnyi állás és egyértelműen bíztam abban, hogy a végelszámolásnál sokkal jobb pozícióban leszünk. Örülök neki, hogy ez végül megvalósult és az első szezonban az ötödik, a másodikban pedig harmadikok tudtunk lenni a bajnokságban!
Egy alázatosan végig játszott NB1/B-s szezon pedig mindenki számára fejlődést tud biztosítani. Kár, hogy sokan „nyűgnek” tekintik.

B.L.: A két idény alatt milyen impulzusok értek, hogyan emlékszel vissza pályafutásod ezen szakaszára?

D.G.: A JKSE színeiben lejátszott 52 bajnokim és 10 kupameccsem minden pillanatát élveztem, hiszen nagyszerű emberek és kiváló játékosok között lehettem. Külön öröm volt, hogy Godena Ferenccel két évig egy csapatban játszhattam. Az ő sporthoz való hozzáállását oktatni kellene.

B.L.: Mire emlékszel legszívesebben a Jászberényben eltöltött időszakkal kapcsolatban, s mi az, mit esetleg elfelejtenél?

D.G.: A „B” csoportban azóta is fennálló 40 meccses hazai veretlenségi rekord első 25 találkozójának én is a részese voltam. E mellett nagy siker volt, hogy a Hepp-kupa győzteseként elhoztuk a négy külföldivel felálló Körmendet Jászberénybe. Egy szoros meccsen végül 10 ponttal kikaptunk, de az a meccs is azt igazolta a számunkra, hogy jó úton járunk. Negatívumként az összes vereségre emlékszem csupán.

B.L.: Jászberényből Szegedre szerződtél, s tulajdonképpen hazatértél, hiszen korábban már játszottál a Tisza-parti együttesben. A Szedeák mellett – ahol, ha jól tudom, 2001 és 2003 között már az élvonalban szerepeltél -, mely gárdákban pattogtattad a labdát, s milyen sikerek köthetők ezekhez az egyesületekhez?

D.G.: Miskolcon születtem és 17 évesen az NB1/B-s MEAFC színeiben mutatkoztam be a felnőttek között. Érettségi után igazoltam a sokra hivatott szegedi csapathoz. Hat csodálatos évet töltöttem a Szedeákban, az utolsó kettőt már a legjobbak között.
Rövid kecskeméti kitérő után következett négy sikeres hódmezővásárhelyi szezon. Előbb ezüst-, majd aranyérem, aztán két év az „A” csoportban. Szuper időszak volt az is, majd következett a JKSE.

B.L.: Össze lehet-e hasonlítani pályafutásod eddigi állomásaid aszerint, hogy Szegeden, Kecskeméten, Miskolcon, Hódmezővásárhelyen vagy Jászberényben érezted-e a legjobban magad akár emberileg, akár szakmailag?

D.G.: Vidám ember vagyok, így mindenhol jól éreztem magam. Jászberényben nagyszerű és komoly embereket ismertem meg, ami roppant sokat számít mind a mai napig. Csongrád megye két városához rengeteg szállal kötődök. Mindkét csapat sikereiben részt vehettem, és bár a munka és a családom is ehhez a régióhoz köt, a szívem azért örökre miskolci marad.

B.L.: Az újbóli szegedi szerepvállalásodat az eltelt bő egy szezon alapján mennyire tartod gyümölcsözőnek? Amikor tavaly rábólintottál a Csongrád megyeiek ajánlatára, milyen reményekkel tetted azt, s ezekből mi valósult meg mindez idáig?

D.G.: Hazatérésemben szerepet játszott, hogy hét év után ismét egy csapatban szerepelhetek Kiss Zsolttal. Vele annak idején (1997/98-ban) igazából együtt kerültünk fel a felnőtt kerethez, most pedig alapemberként számítottak ránk. A tavalyi év sikeres volt, hiszen régóta nem volt olyan stabilan bent maradó újonc csapat az „A” csoportban, mint mi. Bízunk benne, hogy ebben az idényben pedig a keretünk erősségének megfelelő eredményt fogunk elérni.

B.L.: A szegedi – és biztos vagyok benne, - a jászberényi szurkolótábor biztosan bízik benne, hogy minél tovább pattogtatod majd a labdát, de gondolom, már elgondolkoztál azon, hogyan folytasd az életed a sportpályafutásod befejezését követően – természetesen tudva azt, hogy évek óta Hódmezővásárhelyen dolgozol testnevelő tanárként. Lehet tudni ezekről a tervekről – ha vannak? Ha jól tudom, a Komlósi Oktatási Stúdió hallgatójaként már szakkommentátorként is bemutatkoztál. Ez a vonal számodra hosszú távon is vonzó lehetőséget kínál?

D.G.: A pályafutásom befejezése terveim szerint még odébb van. Az azt követő életemről pedig, már nyolc éve elgondolkodtam, hiszen ennyi ideje munka mellett kosarazok. Jelenleg pedig az újságírás és sportriporteri szakma fortélyaival ismerkedek az általad említett riporteriskolában. Élesben is bemutatkoztam már egy Albacomp – Körmend mérkőzésen. A jövő majd eljön, a jelen viszont még a kosárlabda.