A csattogós lepke örökre elrepült

Persze kérdezhetném magamtól, mégis mire számítottam? Mert ugye körülbelül erre. Volt lufi, volt vattacukor volt céllövölde és persze vásárfia is jócskán. Volt kultúrműsor, csapolt sör, meg dodzsem. Ha valaki pedig nagyon akarta, nemcsak, hogy a nappalit tudta volna bebútorozni a füvespálya közepéről, de vehetett volna félcipőt, törülközőt vagy csipkebugyit is. A kellékek tehát megvoltak, bár az nyilvánvaló, hogy aki a múlt egy kis szeletkéjét szerette volna visszacsempészni életébe ezen a hétvégén, annak bizony keserű volt kicsit a szája íze.

***

Aki viszont egyszerűen csak kicsit ki szeretett volna kapcsolódni, sétálni a május eleji napsütésben, pár szót váltani a szembejövő, rég nem látott ismerőssel, az megkapta, amire vágyott, ilyetén mód panaszra ok nem volt. Talán az árusok és szórakoztató ipari menedzserek csalódhattak kicsit, mert kevesebb pénztárca nyílt ki, mint amire számítottak. Nem kedveznek ezek az idők az 500 forintos lufiknak. Sok család szívesebben áldozott pénzt az Állatkertben nemrég született kis emu vagy láma megtekintésére, hiszen ott bizony teltház volt.

Mindazoknak, akiknek hiányzott a bográcsok rottyanására (és egy kis repi pörkölt) az egymástól tíz méterre álló pártsátrakat kellett becserkészniük. Azt, hogy manapság hol jobb a lapjárás, jól mutatta a felállított sörpadok és üstök száma. A hangulat viszont pártszimpátiától függetlenül jó volt, és bizonyítékául, hogy nincs még minden veszve, a saját berkeken belül a másikra a másik felé irányuló finom csipkelődések mellett, azért némi szomszédolásra is sor került. Istenemre mondom, jó volt látni…
Szóval így telt a majális Jászberényben, 2009. tavaszán.
Persze merenghetünk a múlton, de hát minek? Változnak az idők és ebbe végérvényesen bele kell törődnünk. Mint ahogy abba is, hogy csattogós lepke helyett, ma már műanyag fűnyírót tologatnak a gyerekek.

Képek a Galériában!