A show folytatódik

– Szegény Magyarország! – mondom, s ez átvitt és valós értelmében is szíven üt, nem mintha a sajnálkozással sokra mennénk, de túl sokkal nincs több. A show folytatódik, no és a hallgatás is, mintha Jászberényben kihalt volna a civil kurázsi, a jász büszkeség, mintha az értelmiség némasági fogadalmat tett volna, hogy mindenről beszél, csak a fontos dolgokról nem. Politikamentes övezet? A fenét…

Én még emlékszem – koromból adódóan –, milyen egy vélemény nélküli, hallgatag, „megfegyelmezett” világban élni. Ne akarjátok. Az a szellem halála, az értelem, az emberi méltóság vége!

Azon gondolkodtam mostanában (hallgatva, nézve a híreket), vajon mi jöhet még? Itt van ugye az a bizonyos Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat, ami a Magyar Közönyben – jaj, mit is írok! –, pontosabban szólva a Magyar Közlönyben közhírré tétetett. Legyen egyetértés, szeretet és béke... Hát legyen, csak eléggé hiteltelenül hangzik ez azok szájából, akik nyolc éven keresztül ádáz (és nemtelen) harcot vívtak a demokrácia ellen. Most ezt törvényileg (és állítólag felhatalmazottan) folytatják tovább, módszeresen felszámolják a demokrácia intézményeit, kiiktatják a demokratikus ellensúlyokat, súlytalanná teszik a demokrácia alapintézményeit…

Az meg, hogy miniszterelnökünk ragaszkodik a NENY közintézményekben történő kifüggesztéséhez, különösen pikáns sztorit kreál a hatalom szándékairól, a hatalomgyakorlás technikáiról és komolyságáról, a „nagy testvér” pillantásáról. Pedig most nem is 1984-et írunk, hanem 2010-et. Feltűnt ez valakinek, vagy a forradalmi hevület (8 000 000 választópolgárból 2 700 000 forradalmi felhatalmazásával) elég elhomályosítani a tekintetet?

Új köztársasági elnökünk – mint nyilatkozta – nem kíván kiküzdött értékeink őre lenni. Na, szép, mondhatom!

Nagy a felháborodás az ország józanabbik részén (bár ne kérdezzétek, hol is található ez a józanabbik rész, bár létezik, az biztos), a (még) szabad sajtó, sok internetes portál visszatükrözi a kormány tevékenységével kapcsolatos aggodalmat. Értem én, hogy közelednek a helyhatósági választások, s érdemben nem lehet komoly munkát végezni, mert az még mindig fáj, de ennyi időnk van munka helyett politikát játszani?

Amit a fideszes kormányzat az IMF és az EU küldöttjeivel művelt, az öngyilkosság. Tudom én, hogy majd megköttetik ez paktum október után, de a devizahitelesek nem nagyon tapsikolnak a nagy nemzeti öntudatnak. Hiába támogatja ezt a Jobbik önérzetesen, ez politikai és gazdasági öngyilkosság.

Gyakorlatilag semmi komoly intézkedés nem történik, ez a bizonyos 29 pontos gazdasági program szinte úgy marhaság, ahogy van. Az egykulcsos adó is, a kormánytisztviselői rendszer is (az indoklás nélkül kirúgható kormánytisztviselőkkel együtt). Szemfényvesztés a maximalizált állami cégvezetői fizetés is, hiszen (az előző kormány szabályozásával ellentétben) a költségtérítés viszont a csillagos ég lehet.

Szóval, az egészpályás letámadás folytatódik. Kövér László, az Országgyűlés elnöke ugyan megadja-e mindig a szót az ellenzéknek? Vagy csak jelzésértékkel a pulpitusról kötéldarabokat dobál a renitens felszólalóknak?

Idealista vagyok, s azt mondom, nem lesz így, demokrácia helyett nem „demokratúra” lesz, éled és eszmél az ország, s kiáll a demokratikus értékek, a demokrácia mellett. A harmadik évezred elején ez nem is lehet másképp. Aki bedől a politikai celebeknek, s a maga területén, a maga lakóhelyén nem emeli fel hangját a demokrácia védelmében, meg is érdemli, viselje következményét annak, hogy Magyarországból virtuális királyság lesz – valóságos diktatúrával. Én ezt nem szeretném. Nem is magam miatt, mert én már öreg vagyok, hanem a gyerekeim, a jövő nemzedék, az ország, a haza miatt (hogy én is nagy szavakat használjak, ha ma ez a divat).

A magyar választási rendszer tökéletlensége következtében történhetett, hogy azt meri mondani a hatalom, „forradalom” zajlott áprilisban, a szavazófülkékben. Én sokkal jobban szeretném, ha végre a fejekben, a gondolkodásban zajlana forradalom, s aki a leírtakat bármely politikai alakulat ellenében vagy mellette szóló érvként akarja értelmezni, azt most eleve visszautasítom. Én szabadságpárti vagyok, és a szabad véleménynyilvánítás feltétlen híve. Emlékeztek még a mondásra: „Egy szabad országban egy szabad újságíró azt ír, amit szabad!” Na, ezt ne érjük meg ismét! Hajrá (gondolkodó, érvelni tudó, szabadságot akaró, demokráciát védő) magyarok!