Válj a mindennapok hősévé!
2008. február 11-én, Esztergom-Kertvárosban szolgálatteljesítés közben hősi halált halt Borbély Zoltán posztumusz rendőr hadnagy. Emlékére 2010 óta február 11-e a Magyar Köztársaság Rendőrségének hivatalos véradónapja. Idén februárban az ország több mint 60 város rendőrkapitányságán adhatnak vért, akik szeretnének a „mindennapok hősévé” válni.
Az önkéntes véradással nem csak Borbély Zoltánnak kívánunk emléket állítani, de tisztelgünk azon rendőrök emléke előtt is, akik mindannyiunk biztonságának megóvása érdekében teljesített szolgálatuk közben haltak hősi halált. Véradásunk néma főhajtás a hősök előtt, egyben néma tiltakozás az erőszak ellen.
Tavaly, az I. Országos Rendőrségi Véradónapon 2566 egység vérrel gazdagítottuk országunk vérkészletét, ami több mint 7500 emberélet megmentésére volt elegendő. Folytatva a Rendőrség hősi halottai előtti tisztelgést és a segíteni akarást, 2011. februárjában a Magyar Köztársaság Rendőrsége és a Magyar Vöröskereszt immáron második alkalommal várja véradásra a rendszeres véradókat, valamint mindazokat, akik véradóként szolidaritást vállalnak egy-egy munkatársuk, embertársuk, vagy családtagjuk egészségének, életének megmentéséért.
Idén a tavalyihoz képest még több helyszínen várjuk a segíteni akarókat. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Magyar Vöröskereszt és a Szolnoki Területi Vérellátó Szolgálat által szervezett véradások településenként több órán át lesznek elérhetőek február 7. és 11. között.
A véradások pontos időpontja és helyszínei:
Február 07. (hétfő):
Cserkeszőlő, Sportpálya 08.00-11.00-ig
Cibakháza, Művelődési ház 12.00-15.30-ig
Február 08. (kedd):
Jászberény, Bercsényi u. 27. (Jász Kaszinó) 14.00-17.00-ig
Február 09. (szerda):
Kisújszállás, Művelődési ház 08.00-13.00-ig
Február 10. (csütörtök):
Jászberény, Jász Plasztik üzem 10.00-15.00-ig
Február 11. (péntek):
Szolnok, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság, Baross u. 39. I. emelet – orvosi rendelő 08.00-13.00-ig.
Amit nagyon fontos tudni:
• minimálisan 50 kg testsúly, betöltött 18. életév
• regisztrációhoz fényképes igazolvány (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél), lakcím kártya és TAJ kártya kötelező
• két véradás között minimum 56 nap várakozási idő
• férfiak évente ötször, nők évente háromszor adhatnak vért (365 napon belül)
• a levett vérmennyiség 450 ml, az egészséges szervezet számára nem megterhelő, ez tartalék
• előtte étkezni kell, sok folyadékot kell fogyasztani
• füllyukasztás, testékszer behelyezés, tetoválás, akupunktúra után fél év a kötelező várakozási idő
• a vér élő szövet, a tudomány mai állása szerint semmivel nem pótolható
• a gyógyszerszedés önmagában nem kizáró ok, a helyszínen lévő orvos felelősséggel dönt erről (gyógyszertől, betegségtől függően)
• egy egység levett, kivizsgált vérrel 3 ember életét mentheti meg, hiszen mindenki csak a számára szükséges alkotóelemet kapja
• mindig steril, egyszer-használatos eszközökkel dolgoznak, így a fertőzés veszélye kizárt.
Ha sikerült felkelteni az érdeklődését, és Ön még nem töltötte be a 60. életévét és úgy érzi, hogy segíteni tud a rászoruló betegeken, jöjjön el a véradásra! Ezzel nem csak másokon segít, hanem Ön is átesik egy szűrővizsgálaton, ami az aktuális egészségi állapotáról ad felvilágosítást!
Kérjük, jöjjön el a véradásra, részvételével támogassa az esemény sikeres és eredményes lebonyolítását!
- A hozzászóláshoz belépés szükséges