Tanévzáró a Lehelben

Ha megkérdezik a diákot, melyik a leginkább várt nap a tanévben, biztosan azt vágja rá, hogy a tanévzáró napja. Az a nap, amikor a 183 tanítási nap befejeződik, amikor a tankönyv, a füzet a táskában marad, nem ellenőrzik a házi feladatot, nem kell készülni a felelésre. Ez a nap, azaz a 2010/2011-es tanév lezárása június 18-án volt a Lehel Vezér Gimnáziumban. A szóbeli érettségi vizsgák még tartanak, így annak eredményéről csak később tudunk beszámolni, ezért az iskola udvarán 17 osztály sorakozott fel. A tanévzáró műsorát idén a 9.C és 9.N osztály szervezte. A vidám műsorszámokat kiegészítette a gimnázium tantestületéből verbuválódott alkalmi kamarakórus műsorszáma is.

Az igazgató számára ilyenkor érkezik el az egyik legkellemesebb feladat, a tanév értékelése. A rengeteg eseményből nem túl könnyű kiválasztani a legfontosabbakat. Hiszen közel 10 hónap alatt sok minden történik, sok jó, s sajnos néha rossz is.

Az értékelés részeként sor kerül a leginkább várt eseményre, a különböző díjak kiosztására. A hosszú évek alatt kialakult hagyomány alapján az iskola igazgatója ismerteti a tantestület döntését, majd a díjat alapítója, képviselője átadja az arra érdemes tanulónak. Idén is ez volt a forgatókönyv. Annyiban változott, hogy néhány tanuló más szervezettől is kapott elismerést, illetve új díjak alapítására is sor került.

Ennek sorában Jászberény Város alpolgármestere, Juhász Dániel Úr, jutalmat adott át a Polgármesteri Hivatal Humán Irodája által kiírt hagyományőrző-helytörténeti pályázaton győztes pályamunka szerzőjének, Kiss Abigél Julianna 8.N osztályos tanulónak. Majd a Versenyképes Tudásért Alapítvány Kuratóriumi Elnöke, Hlavacska Andrásné Pro Talento emlékérmet adott át Zsámboki Richárd 12.C osztályos tanulónak.

Az idei évben három új díj alapítására is sor került.
• Az 1960-ban végzett IV. A és IV. B osztály egykori tanulói még a tavalyi évben határozták el egy új díj alapítását. Nevét az iskola egykori legendás tanárairól kapta: „Nyilas István és Szántai József Tanulmányi Díj 2010”

• Nagy András, a gimnázium nyugalmazott igazgatója, aki 23 évig töltötte be ezt a tisztséget, Jászberény Város Városkapcsolati tanácsnoka szintén új, „Matematika díj”-at alapított.

• Dr. Pap Géza Úr, iskolánk 1960-ban érettségizett egykori tanulója és testvérei díjat alapítottak szüleik Dr. Pap János és felesége dr. Pap Jánosné tiszteletére. Olyan diákok kapják, akiket elismerésre méltónak találnak diáktársaik viselkedésük, emberi értékeik alapján. Minden osztály megválasztja saját soraiból „Az év .... osztályos diákját”, majd ezek a tanulók maguk közül választják meg „Az év Lehel Vezér gimnazista diákját”.

Ezúton is köszönjük az alapítóknak a tehetséges tanulók és a gimnázium támogatását.

Következzenek a díjak, díjazott tanulók és pedagógusok:

Neumann János Alapítvány számítástechnikai díj: Cseh Ágnes (12. N).

Dr. Mizsei Béla és felesége Nagy Eszter Jutalom-alapítvány: Szabó Dóra (13. A)

A Holló Alapítvány díjai:
• fizika: Nagyfi Péter (12. C)
• magyar irodalom: Csordás Mónika (13. A)
• biológia: Kelemen Daniella (12. N) és Barta Alíz (11.C)

„Jó tanuló-jó sportoló” díj: Pataki Boglárka (12. B) és Kovács Szilvia (12. N)

Szántai József Sportdíj: Soós László (12. B)

Ifj. Bujdosó József Ösztöndíj:
• számítástechnika: Deme Tamás (12.N)
• fizika: Zsámboki Richárd (12. C)
• kémia: Tóth Tibor (10. N)
• tanári díj: Szemánné Barkóczi Judit tanárnő

„ARS ET SCIENTIA” Díj:
• művészet kategória: Donkó Brigitta (12.N) és Bartus Marcell (12.C)
• tudomány kategória: Somogyi Adrienn (12. C) és Zsámboki Richárd (12.C)

A „Tehetséget 2000-re!” Alapítvány díjai:
• Idegen nyelvi díj: Bóta Vivien (12. N)
• Matematika díj: Zsámboki Richárd (12.C)

„Nyilas István és Szántai József Tanulmányi Díj 2010”: Gyüre Viktória (11.C) és Sárközi Ágnes (12. A) A diákok felkészítő tanárai, Pataki Anna és Mészáros Pálné lemondott a felajánlott jutalomról a tanulók számára.

„Matematika díj”: Cseh Ágnes (12. N)

„Az év Lehel Vezér gimnazista diákja”: Réti Tamás (10.N)

„Az LVG kiváló diákja”: Vörös Adél (12. N) és Beniczki János (13. A)

„Az év tanára”: Kecskés Erzsébet tanárnő

A díjak kiosztása után felhangzott az igazgató szájából a leginkább várt mondat: „Ezennel a 2010-2011-es tanévet bezárom.” Majd a tanulók elvonultak átvenni bizonyítványukat, azzal, hogy szeptember 1-jén találkozunk és megkezdjük a 245. tanévet.

Antics István
igazgató