Szakítás, dalban elmondva

Sokoldalú tehetségét ezúttal az éneklésben megmutató színművésznő (Marozsán Erika), a szakítás lelkiállapotait női szemszögből versbe foglaló férfiköltő (Jónás Tamás), a műfajában a legjobbak közé sorolt zeneszerző-gitáros (Juhász Gábor), s az ugyancsak a szakmájuk krémjéhez tartozó hangszeresek (Papesch Péter, ifj. Födő Sándor). A minőségi alkotógárda Malom-Film-Színházban bemutatott produkciója a füleken keresztül a szívekig ért.

Fotók: Szalai György„ Legalább szép ne lenne…” – írta Marozsán Erikáról egyik interneten meghallgatható dala kapcsán egy hozzászóló. A kedves évődéssel rajongó komment is arról árulkodik, hogy a külcsín mellett további okok miatt is figyelmet érdemel a Színművészeti Főiskolát megelőzően a Balettintézetet is elvégző művésznő.

A német–magyar koprodukcióban készült Szomorú vasárnap című filmben (1999) nyújtott alakítása révén a nemzetközi filmes szakma is felfedezte, sorra kapta az újabb felkéréseket. Berlint és New Yorkot megjárva nyolc év után, Bozsik Yvette hívására a Cabaret főszerepében játszik újra magyar színpadon. Sokat élt és dolgozott külföldön, de a hazai közegtől nem szakadt el ez idő alatt sem, 2006-ban megjelent Szakíts ha tudsz című lemezével időnként a közönség elé lépett itthon is.

A tavaly december 30-án a Centrál Színházban bemutatott Cabaret mellett továbbra is szívügye saját műsora. Péntek este a jászberényi közönség hallgathatta meg azt a tizenkét dalt, melyeknek szövegírója Jónás Tamás, ám nívójuk, jellegük miatt sokkal inkább illik rájuk a megzenésített vers-minősítés.

Marozsán Erika egy véget ért, de még korántsem elmúlt szerelem perspektíváit villantja fel, a „klasszikus szakítós” mondanivalójútól (Inkább fáj; Dr. Strangelove) a hiába volt testi vigaszról szólón át (Vasárnapi másnap) a „bezzeg más mennyire szeret” dacáig (Tudd meg).

A dzsesszes, sanzonos stílusú zene rugalmas keretként szolgál, hol lírai aláfestés, máskor slágeres és lendületes, de rendhagyó, kíséret nélkül „elszavalt” dal is akad (Végálom). Megjelenik a magány (Hideg hidak) és a kétségbeesett, „valaki kell” érzése (Ne tovább), végül a felvillanó remény (Margitszigeti pad).

Marozsán Erika kisugárzása, az átéléssel előadott számok mellett a zenészek is megmutatják tehetségüket. Juhász Gábor karakteres gitárjátéka, a hangszeres szólók és zenei betétek – Papesch Gábor basszusgitáros és ifj. Födő Sándor (Fodó) ütőhangszeres – pedig éppen annyira kerülnek előtérbe, hogy az „énekel egy színésznő” érzete helyett sokkal komplexebb élményt kapjunk. Szakítani persze fájdalmas, de ezen este után úgy is mondhatjuk, fájdalmasan szép.